PL: már augusztusban megvan az első távozó – a 9–0 után menesztették a Bournemouth edzőjét

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 11:10
null
Scott Parker négy forduló után távozik (Fotó: AFP)
Az AFC Bournemouth a hivatalos oldalán bejelentette, hogy menesztette a csapat menedzserét, Scott Parkert. Ezzel az angol szakember lett az első, aki ebben az idényben távozott Premier League-csapat éléről.

 

Már augusztusban kirúgták az első edzőt az angol Premier League-ben. A Scott Parker irányította Bournemouth 9–0-s vereséget szenvedett a Liverpooltól a bajnokság legutóbbi fordulójában. A klub vezetőségének ez már nem fért bele, kedd délelőtt menesztette az angol szakembert.

Parkert 2021 júliusában nevezték ki, 55 meccsen irányította a „cseresznyéket”, találkozóként átlagban 1.82 pontot szerzett a csapat élén, és a 2021–2022-es idényben a második helyen végzett a Championshipben, ezzel kiharcolta az első osztályban való szereplést.

„Szeretném a hálámat kifejezni Scottnak és a csapatnak az itt eltöltött idő alatt elvégzett munkájáért. Az irányítása alatti feljutásunkra a Premier League-be úgy fogunk emlékezni, mint az egyik legszebb idényünkre” – nyilatkozta Maxim Demin, a klub tulajdonosa.

Parker helyét ideiglenesen Gary O'Neil veszi át, aki mellett Shaun Cooper és Tommy Elphick fog segédedzőként dolgozni.

Érdekesség, hogy a Bournemouth ebben az idényben már több gólt kapott (16), mint a Chelsea a teljes 2004–2005-ös évadban (15), amikor bajnok lett.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
19 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik