Arsenal: elhappolnák az MU elől a Lazio középpályását – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2022.10.24. 18:24
null
Több kérője is van Milinkovics-Szavicsnak (Fotó: AFP)
Olasz sajtóhírek arról számoltak be, hogy a Lazio szerb középpályását, Szergej Milinkovics-Szavicsot szemelte ki a Premier League-ben szereplő Arsenal, ám a Manchester United, a Juventus és a Paris Saint-Germain is érdeklődik a római csapatnál a 27 éves játékos iránt.

 

A 27 éves szerbközéppályást korábban a Manchester Uniteddel hozták szóba, most azonban úgy tűnik, az Arsenal elhappolná a „vörös ördögök” elől.

Milinkovics-Szavics már több mint hét éve rúgja a bőrt a Lazióban, az előző idényben remekül teljesített, 11 gólt szerzett, s ugyanennyi gólpasszt osztott ki. A 2022–2023-as kiírást is jól kezdte, eddig háromszor volt eredményes, s hétszer szolgálta ki társait.

A Manchester United és az Arsenal mellett állítólag a Juventus és a Paris Saint-Germain is szívesen látná soraiban a Lazio futballistáját.

Thomas Partey sokszor bajlódik sérülésekkel, így az „ágyúsoknak” jól jönne egy „box-to-box” középpályás. Az olasz Calciomercato szerint a Juventusnak és a londoni csapatnak van a legnagyobb esélye szerződtetni a 2024-ig kontraktus alatt álló játékost.

Az Arsenal kész lenne az üzletbe bevonni Albert Sambi Lokongát, s természetesen a fiatal játékos elengedése mellett azért mélyen zsebbe is kellene nyúlnia a Premier League éllovasának. Ha hihetünk az olasz sajtóhíreknek, a londoni egylet 50-60 millió euróért – a transfermarkt.com is ennyire becsüli az árát – cserébe szerezné meg Milinkovics-Szavicsot, könnyen lehet azonban, hogy a Lazio 120 millió eurót is elkér majd érte.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
12 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte a címét a PSG

Bajnokok Ligája
2026.08.12. 22:55

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19