Aston Villa: eddig tartott a türelem, kirúgták Gerrardot!

D. Á.D. Á.
2022.10.21. 00:34
null
Steven Gerrard már nem az Aston Villa menedzsere (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a hivatalos honlapján közölte, hogy a klub menesztette Steven Gerrardot.

Már régóta rezgett a pad Steven Gerrard alatt, az Aston Villa ugyanis a 2022–2023-as idényben mindössze két mérkőzést tudott megnyerni a Premier League-ben. A birminghamiek a botrányos rajtot követően kilenc ponttal csak a tabella 17. helyén tartózkodtak.

A Fulham elleni 3–0-s zakó volt az utolsó csepp a pohárban, a megalázó vereség után egy órával a klub hivatalosan is bejelentette, hogy már nem a 42 éves szakember készíti fel a játékosokat a következő mérkőzésre.

Gerrard egy évet sem ült az Aston Villa kispadján, de ezalatt az idő alatt is látszott, valami nagyon nem működik – az elmúlt 22 mérkőzéséből csak négyszer hagyta el győztesen a pályát a birminghami együttes.

A legutóbbi blamát már a Villa-szurkolók sem hagyták szó nélkül, a Craven Cottage vendégszektorában ülő drukkerek kifütyülték a liverpooli legendát a lefújás után.

Az Aston Villa a hivatalos közleményében megköszönte Gerrard eddigi munkáját, s sok sikert kívánt a továbbiakban.

 


 

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
10 órája

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
12 órája

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
14 órája

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

Minden más foci
2026.08.30. 20:42