MU: Ronaldo 350 millió eurós szaúdi ajánlatra mondott nemet

H. D.H. D.
2022.11.18. 10:54
null
Ronaldo elárulta, több ajánlata is volt nyáron (Fotó: Getty Images)
Cristiano Roanldo Piers Morgan Uncensored című műsorának adott nagy port kavart interjút, melyben nyári ajánlatairól is beszélt. Elárulta, szaúdi megkeresése mellett több ajánlata is volt.

Cristiano Roanldo a Piers Morgannek adott interjújában elmondta, egy szaúdi csapat valóban 350 millió eurót ajánlott neki, ahogy erről akkor mi is beszámoltunk. A portugál sztár erre nemet mondott, hiszen nem akart eligazolni.

„Legyünk őszinték, ki kapja a legnagyobb fizetést, a Premier League-ben? Én, még harminchét évesen is. Voltak ajánlataim több klubtól is, annak ellenére, hogy nem akartam váltani” – árulta el.

„Őszinte leszek, több ajánlatot is kaptam, de a sajtó csak azt mondta, senki nem akar engem engem, ami egyáltalán nem igaz. Boldog voltam itt, motivált, jó szezon volt mögöttem, de továbbra is csak azt írták, nem akar engem senki. Hogyan ne akarnának valakit, aki az előző idényben harminckét gólt szerzett?”


 

Legfrissebb hírek

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2026.10.16. 13:10

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
2026.10.16. 11:18

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00