PL: a Kisvárda Ekl-ellenfelétől igazolt a Chelsea

D. S. B.D. S. B.
2022.12.28. 20:07
null
David Datro Fofana a Moldéből a Chelsea-be igazolt (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) 15 mérkőzés után hét győzelemmel, három döntetlennel és öt vereséggel nyolcadik helyen álló Chelsea FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy mindenben megegyezett a norvég Molde FK-val, hogy a skandináv csapat elefántcsontparti támadója, David Datro Fofana január 1-től a londoniak játékosa lesz.

A Graham Potter által irányított együttes honlapján azt írta, hogy a Moldéval előzetes megegyezést kötött David Datro Fofana szerződtetéséről, a 20 éves elefántcsontparti játékos – aki pályára lépett a Kisvárda elleni két Európa-konferencialiga-mérkőzésen is – január 1-től a londoniakat erősíti.

A játékos fiatal kora ellenére már két mérkőzésen az elefántcsontparti válogatottban is pályára léphetett.



A londoni „kékek” honlapjukon beszámoltak arról is, hogy a katari világbajnokságot sérülés miatt kihagyó angol válogatott védő, Reece James bár a keddi, Bournemouth elleni 2–0-ra megnyert mérkőzésen visszatért a pályára, de most térdsérülést szenvedett, s a vizsgálatok eredménye szerint a labdarúgó sérülése kiújult, így ismét egy hónapot ki kell hagynia.


 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24