Chelsea: 120 millió eurót sem sajnálnának Enzo Fernándezért – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 15:06
null
A Chelsea 120 millió eurót sem sajnálna Enzo Fernándezért (Fotó: Getty Images)
Ahogy korábban beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea költötte a legtöbbet a jelenlegi és a nyári átigazolási időszakban. Az új tulajdonos, az amerikai Todd Boehly még nem akar megállni, a spanyol Marca információ szerint kész kifizetni 120 millió eurót a Benficának Enzo Fernández játékjogáért.

A londoni kékek összesen 476 millió eurót költöttek játékosokra az elmúlt két átigazolási időszakban, ez kétszer annyi, mint a vonatkozó rangsorban második Manchester United. A költekezés nem áll meg. Korábban már írtunk róla, hogy a Chelsea érdeklődik a Benfica argentin játékosáért, Enzo Fernándezért. A Benfica 120 millió eurót kért a játékosért, azonban az angolok nem akartak ennyit fizetni és alkudozni kezdtek.

PL-CSÚCS
Amennyiben a 120 millió eurós üzlet valóban létrejön a Chelsea és a Benfica között, úgy Enzo Fernández lesz a Premier League történetének legdrágább igazolása. Az eddigi csúcsot Jack Grealish tartja, akiért a Manchester City 100 millió eurót fizetett az Aston Villának 2021-ben.

A Marca szerint a londoniak újra tárgyalni kezdtek a Benficával, akár a 120 millió eurós kivásárlási árat sem sajnálnák a friss világbajnok argentin játékosért. A Benfica elnöke, Rui Costa nem szeretné elengedni a játékost, Fernández azonban szívesen váltana.

Az átigazolási időszak kedden zárul, úgyhogy a csapatoknak gyorsan le kell zárni az ügyletet. Különösen a Benficának lehet fontos, hogy Fernándezt pótolni tudja.

A Chelsea az idei idényben már 15 játékost igazolt, a téli átigazolási időszakban már több, mint 200 millió eurót fizetett játékosokért.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
3 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik