Chelsea: Pulisic feleslegessé vált, a Milan csaphat le rá – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 10:13
null
Christian Pulisickel már nem számolnak a Chelsea-nél (Fotó: AFP)
A goal.com értesülési szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea már januárban megszabadult volna Christian Pulisictől, ez Mihajlo Mudrik érkezésének köszönhető.


Pulisic még a januári eleji Manchester City elleni találkozón szenvedett térdsérülést, néhány hónapot kell kihagynia. A Chelsea azon a mérkőzésen 1–0-ra kapott ki a címvédő Manchester Citytől, a 24 éves amerikai szélsőt a 22. percben kellett lecserélni.

A Chelsea a hónap közepén hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Mihajlo Mudrikot. Fabrizio Romano információi szerint a klub – bónuszokkal együtt – összesen 100 millió eurót fizet az ukrán szélsőért.

Az olasz transzferguru szerint a 22 éves ukrán futballista érkezése után Pulisic létszámfölöttivé vált a Chelsea-nél, amely eredetileg a januári átigazolási időszakban szabadult volna meg a játékostól. A sérülése miatt azonban nem volt kérője, de így is könnyen elképzelhető, hogy a nyáron távozik a Stamford Bridge-ről.

A Serie A-ban szereplő AC Milan már korábban is érdeklődött Pulisic iránt, így nem elképzelhetetlen, hogy néhány hónap múlva ajánlatot tesz az amerikai támadóért. A piros-feketék ugyanakkor a Roma támadójára, Nicolo Zaniolóra is kivetették a hálójukat.

A goal.com és Fabrizio Romano értesülései egyébként ellentmondanak Graham Potter állításának, miszerint a londoni együttes nem szerette volna áruba bocsátani Pulisicet – könnyen lehet, hogy az angol menedzser csak a következő átigazolási időszakra akarta feljebb tornázni az amerikai értékét.

 


 

 

 

 

Legfrissebb hírek

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
27 perce

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
3 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
16 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
18 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
21 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
23 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39
Ezek is érdekelhetik