Liverpool: Tisztában vagyok vele, hogy alulteljesítünk – Klopp

D. Á.D. Á.
2023.01.16. 20:24
null
A Liverpoolnak nincs jó idénye (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a csapat rossz formájáról és az átigazolásokról beszélt sajtótájékoztatón.

 

A Liverpool menedzsere arról beszélt, hogy a klub nem szerződtethet minden sztárfutballistát, hiszen az átigazolási piac nem ilyen egyszerűen működik.

„Természetesen mindig keresgélünk játékosokat. Nem úgy gondolkozunk, hogy 2050-ig ugyanezekkel a srácokkal állunk majd ki. Ez arról szól, hogy mit tudunk és mit akarunk tenni a piacon. De az, hogy mit tudunk tenni, jóval fontosabb... Ha egy másik csapat játékosa jelentené a megoldást, aki ráadásul elérhető is lenne az átigazolási piacon, akkor idehoznánk. De nekünk is van létező keretünk” – mondta Jürgen Klopp.

„Alulteljesítünk, ez egyértelmű. Tisztában vagyok vele. De nem hibáztathatok mindig mást a rossz eredményekért. Az én felelősségem, hogyan játszik a csapat. Ez az én feladatom. Jelenleg limitáltak az lehetőségeink, sok játékosunk sérüléssel bajlódik. Ha ők bevethetőek lennének, minden más lenne. Ha új futballistákat igazolnánk, nem is lehetne őket regisztrálni a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában. A mi keretünk sem olyan kicsi!” – tette hozzá a német menedzser.

A „vörösök” nincsenek jó formában, egymás után két meccset is elveszítettek a bajnokságban a Brentford és a Brighton ellen – utóbbi ráadásul igencsak csúnya, 3–0-s zakó volt. A Pool a tabellán is csak a kilencedik helyen áll.

A támadósorban jelenleg Luis Díaz, Darwin Núnez, Roberto Firmino és Diogo Jota sem bevethető. Ha ez nem lenne elég, Virgil van Dijk is sérüléssel bajlódik.

A Liverpool legközelebb a szintén botrányos formában lévő, 10. Chelsea-vel néz farkasszemet a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
7 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05