PL: Bejöttek a cseréim, zseni vagyok – Guardiola

R. D. P.R. D. P.
2023.01.06. 08:15
null
Beváltak Pep Guardiola cseréi, rangadót nyert a címvédő (Fotó: Getty Images)
Viccesen válaszolt a legutóbbi sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre Pep Guardiola: a Manchester City vezetőedzője zseninek nevezte saját magát, amiért két cserejátékosa hozta össze a győztes gólt a Chelsea ellen (0–1) a Premier League 19. fordulójában.

 

Pep Guardiola szokatlanul korán és sokszor belenyúlt csapatába a Chelsea elleni mérkőzésen, hiszen már a félidőben két változtatást is eszközölt. A 60. percben szintén kettőt cserélt, ami a meccs végkimenetelét is megváltoztatta: Rijad Mahrez betalált, Jack Grealish pedig gólpasszt jegyzett a padról beszállva.

„Igen, zseni vagyok. Az előző sajtótájékoztatón Jamie Jackson barátom (a The Guardian újságírója – a szerk.) azt kifogásolta, hogy csak a 87. percben cseréltem először az Everton ellen. Megfogadtam a tanácsait, ezúttal már a szünetben változtattam. Bejött” – mondta viccesen Guardiola, visszautalva egy korábbi interjúra, amelyben számon kérték őt a késői cserék miatt.

A Manchester City a Stamford Bridge-en aratott sikerének köszönhetően 5 pontra megközelítette a Premier League-tabella élén álló Arsenalt.

A manchesteriek vasárnap ismét összecsapnak Graham Potter együttesével, ám ezúttal az FA-kupában.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Chelsea–Manchester City 0–1(0–0)
London,
Stamford Bridge,39 998néző.V:Tierney
Chelsea:
Kepa – Azpilicueta, Koulibaly, Thiago Silva, Cucurella (Hall, 68.) – Zakaria, Kovacic – Zijes (Gallagher, 68.), Pulisic (Chukwuemeka, 22.), Sterling (Aubameyang, 5.; Hutchinson, 68.) – Havertz.Menedzser:Graham Potter
Man. City:Ederson – Walker (Akanji, a szünetben), Stones, Aké, Cancelo (Lewis, a szünetben) – De Bruyne, Rodri (K. Phillips, 87.), Gündogan – Bernardo Silva (Mahrez, 60.), Haaland, Foden (Grealish, 60.).Menedzser:Josep Guardiola
Gólszerző:
Mahrez (63.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal17142140–14+2644
2. Manchester City17123245–16+2939
3. Newcastle1898132–11+2135
4. Manchester United17112427–20+735
5. Tottenham18103537–25+1233
6. Liverpool1784534–22+1228
7. Fulham1884630–27+328
8. Brighton & Hove Albion1783632–25+727
9. Brentford1868430–28+226
10. Chelsea1774620–19+125
11. Aston Villa1864820–26–622
12. Crystal Palace1764717–25–822
13. Leicester City18521126–31–517
14. Leeds United1745825–31–617
15. Nottingham Forest1845913–34–2117
16. Bournemouth18441018–39–2116
17. West Ham18431115–24–915
18. Everton1836914–24–1015
19. Wolverhampton18351011–27–1614
20. Southampton18331215–33–1812

 

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
4 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34