PL: osztrák válogatott védőt igazolt a Leeds United – hivatalos

2023.01.03. 12:14
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leeds United leigazolta Max Wöbert, a Red Bull Salzburg osztrák válogatott futballistáját.

A belső és szélső védőként is bevethető játékos négy és fél évre szóló szerződést kötött a klubbal, amely nem hozta nyilvánosságra az átigazolás anyagi részleteit.

A 24 éves Wöber így újra együtt dolgozhat az amerikai Jesse Marsch vezetőedzővel, aki 2021-ig irányította az akkor még Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató salzburgi csapatot.

A 13-szoros válogatott Wöber a Rapid Wienben kezdte pályafutását, majd az Ajaxnál és Sevillánál futballozott, 2019-ben az akkor osztrák Bundesliga-rekordot jelentő 10.5 millió euróért igazolt a Salzburghoz, amelyben 125 tétmérkőzésen lépett pályára és sorozatban háromszor lett bajnok, illetve kupagyőztes.

Legfrissebb hírek

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43
Ezek is érdekelhetik