PL: belátták, szabálytalan gólt kapott az Arsenal, a Brightontól pedig elvették a szabályosat

K. Zs.K. Zs.
2023.02.13. 14:49
Az angol labdarúgó Premier League illetékesei két mérkőzés videobírói csapatából is kivették John Brooksot, aki a VAR-szobában ülve tévesen érvénytelenítette a Brighton gólját a Crystal Palace elleni szombati bajnoki mérkőzésen. Az Arsenal hétvégi mérkőzésén is történt hasonló emberi mulasztás – a héten rendkívüli videobírói találkozó következik.

A Brighton 0–0-s állásnál Pervis Estupinan révén a 32. percben gólt szerzett, amelyet később les miatt érvénytelenítettek. A Brighton a meccs után panasszal élt az ítélet ellen, s a liga később elismerte, hogy a VAR-szobában dolgozó John Brooks rosszul értelmezte a leshelyzetet, tévesen annullálta a gólt. Ez később döntőnek bizonyult, ugyanis a nemzetközi kupaszereplésre hajtó, hatodik helyen álló Brighton csak 1–1-es döntetlent ért el, három helyett csupán egy pontot szerzett.

A liga közlése szerint Brooksot a hibája miatt a hétfői Liverpool–Everton és a szerdai Arsenal–Manchester City rangadók stábjából is kivették.


A Premier League-ben nem ritkák a hibák a VAR használatánál. Szombaton nem csupán a Brightont érte emiatt hátrány, hanem a listavezető Arsenalt is, amely 1–1-es döntetlent játszott a Brentforddal, ám a felvételek szerint a brentfordiak gólját érvényteleníteni kellett volna, mert a támadásépítésnél a vendégek egyik játékosa lesen volt.


Az angol profi játékvezetéssel foglalkozó szervezet, a PGMOL vezetője, Howard Webb vasárnap felvette a kapcsolatot a hátrányos helyzetbe kerülő két klubbal, és elismerte, hogy mindkét esetben emberi mulasztás történt.

A korábbi neves FIFA-játékvezető egyúttal rendkívüli találkozóra hívta össze az angol VAR-játékvezetőket; helyi lapinformációk szerint a keddi összejövetel témája a hétvégi két nagy hiba átbeszélése, a két szituáció alapos elemzése lesz, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a hasonló baklövések.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
6 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
15 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
2026.10.17. 21:04

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2026.10.17. 20:43

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.10.17. 18:20

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2026.10.17. 18:07

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
2026.10.17. 15:40