PL: Nem tudtam megszokni az Atlético stílusát – Joao Félix

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 17:57
null
Joao Félix könnyen beilleszkedett Londonban (Fotó: Getty Images)
A spanyol AS napilapnak adott terjedelmesebb interjút Joao Félix, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea FC portugál támadója. A 23 éves kiválóság sok témát érintett: beszélt új csapatáról, madridi időszakáról, a portugál válogatottról és Diego Simeonéról is.

A beilleszkedés nagyon simán ment. Teljesen más élmény volt, mint amikor az Atlético Madridhoz igazoltam, mivel akkor még csak tizenkilenc éves voltam. Huszonhárom éves vagyok, így azonnal be tudtam illeszkedni. Néhány csapattársamat már ismertem korábbról, ez is megkönnyítette a dolgomat” – mondta Joao Félix, aki elmondta, hogy a Chelsea spanyol játékosaival állt szóba először.

Több spanyol játékossal is találkoztam az öltözőben: Kepával, Azpilicuetával és Cucurellával. Nagyon jól kijöttem velük. Igazából velük kezdtem el először beszélni, mivel ők spanyolok, én pedig játszottam Spanyolországban… Ilyen dolgok miatt. Ők egytől egyig remek srácok” – mondta a támadó.

Nyugodt voltam és jól játszottam, de a futball már csak ilyen. Az ilyen dolgok bárkivel előfordulhatnak. Olyan ez, mint amikor elhibázol egy tizenegyest vagy kihagysz egy ajtó-ablak helyzetet. Igen, kiállítottak, de az ilyesmi előfordul a futballban. (…) Nem hagytam, hogy a piros lap lehúzzon” – mondta Joao Félix a Fulham elleni meccsről, amelyen az 58. percben piros lapot kapott.

Már jó ideje váltani szerettem volna, mivel nehezen szoktam meg az Atlético stílusát. Azért jöttem el Madridból, mert elegem volt abból, hogy rendre próbálkozom, de mindig kudarcot vallok” – indokolta meg londoni kölcsönjátékát a portugál, aki felvázolta Diego Simeone futballfilozófiáját is.

Az egész gyakorlatilag olyan, mintha egy lövészárkot ásnál, hogy túléld a támadásokat. Az a dolgod, hogy túléld a vihart, majd élj a gólszerzési lehetőségeiddel. Ez az ő filozófiája, amivel semmi gond nincs, de nyilván más, mint a legtöbb edző elgondolása” – fejtette ki Joao Félix, aki Simeone madridi jövőjéről is szót ejtett.

Nem tudom (hogy ez-e Simeone utolsó idénye Madridban – a szerk.). Minden évben azt pletykálták vele kapcsolatban, hogy elmegy, de ebből soha nem lett semmi. Ha marad, én örülök neki, ha nem, akkor a legjobbakat kívánom neki. Majd júniusban meglátjuk, mi lesz” – vélekedett a fiatal csatár.

Joao Félixet még számos dologról kérdezték, így például a Vinícius Júniort ért provokációkról, a videobíróról, Cristiano Ronaldóról, valamint Roberto Martínez kinevezéséről a portugál nemzeti csapat élére.

Nem értem, miért kritizálják Viníciust. Talán azért, mert annyival jobb mindenki másnál, mert olyan cselsorozatokra képes, amilyenekre mások nem, mert gyorsabb a többieknél, és gólokkal, illetve gólpasszokkal segíti a csapatát. Nagyon jól játszik, és néha úgy tűnik, mintha mindenki ellene lenne. Mi jó haverok vagyunk Vinivel, sokat beszélgetünk. Nekem tetszik a játéka, és épp ezért nem értem, miért ekézik ennyire” – mondta a Real Madrid brazil szélsőjéről Joao Félix.

Nem vagyok nagy rajongója a VAR-nak. A videóbíró ugyan csökkentette a játékvezetői hibák számát, de a futball a hibákról is szól. Ebben a sportágban a játékosokhoz hasonlóan a játékvezetők is hibázhatnak. Ha ez így megy tovább, néhány éven belül a futball olyan lesz, mint a kosárlabda, ahol a videózással megy az idő és minden csapatnak megszabott támadóideje lesz” – kritizálta a videobírót a portugál támadó.

Biztos vagyok benne, hogy Cristiano folytatja a portugál válogatottban. (...) A szaúdi igazolása nem lepett meg, mivel itt, Európában már mindent megnyert, amit megnyerhetett. Beírta a nevét az európai labdarúgás történelemkönyvébe, most pedig Szaúd-Arábiában fog történelmet írni. A legjobbakat kívánom neki” – mondta el véleményét Cristiano Ronaldóról Joao Félix.

Roberto Martínez remek munkát végzett a belga csapattal, évekig vezették a világranglistát. Nekem kifejezetten tetszik az ő játékstílusa. Megkérdeztem Carrascót és Witselt vele kapcsolatban, és mind a ketten dicsérő szavakkal beszéltek róla. Szerintem a portugál játékosállományt figyelembe véve képes lesz szép eredményekre a nemzeti csapat élén” – nyilatkozta a Chelsea támadója a portugál válogatott új szövetségi kapitányáról.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
17 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
19 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
22 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik