PL: rendhagyó büntetést kaptak Ten Hagtól az MU játékosai

2023.03.07. 12:11
null
Erik ten Hag alaposan helyretette játékosait a Liverpool elleni zakó után (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United 7–0-s pofont kapott a Liverpooltól az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság  (Premier League) 26. fordulójában. A „vörös ördögök” menedzsere, Erik ten Hag rendhagyó módszerekhez folyamodott az Anfield Roadon kudarcot valló futballisták ráncba szedésében – írta meg a Mirror.

A holland szakember a mérkőzést követő reggelen arra kényszerítette a játékosokat, hogy síri csendben meghallgassák a liverpooli labdarúgók öltözői ünneplését – mindezt azután, hogy a vasárnapi rangadó lefújása után a manchesteri futballistáknak egyszer már végig kellett hallgatniuk, hogyan ünnepelnek a riválisok a szomszédos öltözőben.

Erik ten Hag a meccs után továbbá közölte a játékosokkal, szerencséjük van azzal, hogy a csapatbusz szállítja őket haza, és nem kell a szurkolókkal vonatozzanak – akik egyébként pénzt fizettek kedvenceik produkciójáért. A holland edző ezután azt mondta tanítványainak, hogy a következő hasonló kudarc esetén mindenkit száműz a tartalékgárdába, de azt is nyomatékosította, hogy minden futballistájának extra foglalkozásokon kell részt vennie Rainier Koers sportpszichológussal.

Legfrissebb hírek

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
18 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34