PL: a Bournemouth öt évre szerződtette Justin Kluivertet – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 22:04
null
Justin Kluivert a Bournemouth kedvéért hagyte el Rómát (Fotó: afcb.co.uk)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) érdekelt AFC Bournemouth a hivatalos honlapján jelentette be, hogy átigazolta az AS Roma holland csatárát, Justin Kluivertet.

A 24 éves labdarúgó így a negyedik olyan játékos lehet, aki mind az öt topligában (Premier League, La Liga, Bundesliga, Serie A, Ligue 1) pályára lépett – ez korábban a dán Christian Poulsennek, a montenegrói Sztevan Joveticsnek és a román Florin Raducioiunak sikerült.

Justin Kluivert az előző idényt – apja, az egykori Barca-legenda Patrick Kluivert nyomdokait követve – a Valenciánál töltötte, azt megelőzően pályára lépett a Romában, az RB Leipzigban és a Nice-ben is.

Az AFC Bournemouth a szerződés hosszát és az átigazolási díjat sem hozta nyilvánosságra, de az olasz újságíró, Fabrizio Romano információi szerint az angol klub 9.5 millió fontot fizetett Kluivert játékjogáért, aki öt évre szóló szerződést írt alá.

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
6 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
20 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
21 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
22 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik