PL: Lipcsébe került kölcsönbe a Liverpool középpályása – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.30. 14:30
null
Fábio Carvalho Liverpoolból Lipcsébe került kölcsönbe (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool és a német első osztályú RB Leipzig is hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 20 éves középpályás, Fabio Carvalho a 2023–2024-es idényt kölcsönben a lipcsei csapatban tölti.

 

A 20 éves angol-portugál középpályás tavaly nyáron érkezett a Liverpoolhoz a Fulhamtől, de minden sorozatot figyelembe véve 22 mérkőzésen csak 730 percnyi játéklehetőséget kapott (s három gólt szerzett), ezért fejlődése érdekében az RB Leipzignél szerepel kölcsönben a 2023–2024-es idényben.

Carvalho az angol U15-ös, U16-os, U17-es és U18-as válogatottakban is szerepelt, ám az U21-eseknél már Portugáliát képviselte. A Benfica akadémiáján pallérozódó támadó középpályás 2013-ban költözött Angliába a családjával, ahol a Fulhamnél fejlődhetett tovább, s 2020-ban mutatkozott be a felnőttcsapatban, az angol másodosztályban 36 mérkőzésen tíz gólt és nyolc gólpasszt jegyzett.

Az átigazolási ügyekben jól értesült Fabrizio Romano úgy tudja, hogy az üzletben nincs vásárlási opciója a lipcsei csapatnak, s megjegyezte, hogy a két klub továbbra is tárgyal egymással Szoboszlai Dominik átigazolásáról.

 



 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
5 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
7 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
14 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
16 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
17 órája

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44
Ezek is érdekelhetik