Bournemouth: Elégedett vagyok az első mérkőzésemmel – Kerkez

2023.07.26. 09:16
null
(Fotó: Getty Images)
Kerkez Milos labdarúgócsapata, az AFC Bournemouth felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Southamptont.

 

A kedd esti összecsapás volt a magyar válogatott védő első találkozója a Premier League-ben szereplő együttesben. Az AFC Bournemouth a walesi David Brooks hajrában lőtt góljával idegenben tudott nyerni.

„Boldog vagyok, hogy túl vagyok a bemutatkozáson, és ilyen stadionban, ilyen nézősereg előtt szerepelhettem – értékelt a találkozó után a klub hivatalos csatornáján Kerkez, aki kezdőként 77 percet töltött a pályán. – A csapatunk remek és egyre jobban megértjük egymást. A társak egyből befogadtak, otthon érzem magam, szép lassan az edzések tempójához és minőségéhez is hozzászokom”.

Kerkez elmondta, az AFC Bournemouthhoz akart szerződni, így nagyon boldog, hogy már az első mérkőzésén is túl van, a mutatott teljesítményével pedig elégedett.

„Alig várom, hogy szombaton az Atalanta ellen hazai környezetben, saját szurkolóink előtt is pályára léphessek” – zárta a hátvéd, akinek együttese a West Ham Untied elleni, augusztus 12-i bajnoki rajtig jövő szombaton még a francia Lorient-nal is összecsap.

A 19 éves Kerkez leigazolását múlt csütörtökön jelentette be az angol élvonal legutóbbi idényében 15. helyezett együttes, amely a sajtó szerint 18 millió eurót fizetett a játékjogáért az Alkmaarnak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
16 órája

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 15:04

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Kerkez Milos élménybeszámolót tartott első válogatott góljáról Liverpoolban – videó

Légiósok
2026.10.08. 18:52