PL: az Opta szerint Szoboszlai Dominik az idény igazolása

D. S. B.D. S. B.
2023.08.23. 11:16
null
Az Opta szerint Szoboszlai Dominik az idény igazolása (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2. fordulójáról szóló elemzésében a statisztikákkal és elemzéssel foglalkozó Opta azt írta, hogy az Liverpoolhoz az RB Leipzigtől 70 millió euróért szerződő Szoboszlai Dominik az idény igazolása.

 

„Múlt héten James Maddison volt az idény igazolása nálunk, ezen a héten a liverpooli Szoboszlai Dominik” – olvasható a theanalyst.com-on, amely emlékeztet, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a Chelsea után az AFC Bournemouth ellen is a másik új szerzeménnyel, Alexis Mac Allisterrel kezdett a középpályán, majd az argentin kiállítása után a harmadik igazolással, Endo Vataruval játszott.

„Szoboszlai nagyon hirtelen a középpálya meghatározó játékosává vált. Fantasztikus munkát végzett azzal, hogy sokszor vitte előre a labdát és gondoskodott róla, hogy csapata az ellenfél térfelén játsszon. Tizennégy progresszív labdavezetése a legtöbb volt a meccsen és a harmadik legtöbb a középpályások, illetve támadók között a Premier League második fordulójában. Nagyon gyorsan a Liverpool fontos tagja lett, hiszen ebben az idényben már 11 lövéssel végződő nyílt játékhoz járult hozzá, és ez holtversenyben a második legtöbb Luis Díaz (13) mögött. Szoboszlai ötször vett részt a lövést megelőző támadás felépítésében, ami a legtöbb csapattársai között. A gyorsaság, melyet az Anfielden mutatott, hihetetlenül lenyűgöző és kulcsfontosságú lehet a Liverpool idénybeli céljai miatt” – jellemezte az Opta Szoboszlai Dominik teljesítményét.

A LIVERPOOL TÁMADÓSTATISZTIKÁI A 2023–2024-ES IDÉNY EDDIGI KÉT MECCSÉN (pirossal a lövések, lilával a kialakított helyzetek, fehérrel a lövést megelőző akciókban való részvétel)

Forrás: Opta Analyst
Forrás: Opta Analyst

 

 

Legfrissebb hírek

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
19 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55

Vesztésre állt hazai pályán, de aztán zsebre vágta a három pontot az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.10.10. 15:35

Haaland: Szoboszlainak hagynia kellett volna, hogy gólt szerezzek

Angol labdarúgás
2026.10.10. 11:23