PL: Szoboszlai alakította ki a legtöbb helyzetet a Chelsea ellen

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 13:03
null
Szoboszlai Dominik a pálya mindkét oldalán játszott a Chelsea ellen (Fotó: Getty Images)
Két magyar is debütált a bajnokságban az angol Premier League nyitó fordulójában, Szoboszlai Dominik a Liverpoolban, Kerkez Milos az AFC Bournemouthban töltött a pályán kilencven percet. A válogatott játékosainak statisztikáiból válogattunk.

 

Szombaton Kerkez Milos kezdőként lépett pályára a West Ham United ellen az AFC Bournemouth színeiben. A magyar válogatott balhátvédje végigjátszotta az 1–1-re végződő találkozót, csapata a meccs legjobbjának választotta.

A FotMob adatai alapján Kerkez ellen szabálytalankodtak a legtöbbször az ellenfél játékosai (3) a mérkőzésen. Kiosztott 31 pontos passzt, 75-ször ért labdába és nyolc labdát juttatott el a támadó harmadba. Védekezésben is jó számokat produkált a debütálásán, tíz párharcot megnyert (hatot a földön, négyet a levegőben), és hatszor szerzett labdát.

Szoboszlai Dominik is végigjátszotta az első PL-meccsét, a Chelsea elleni találkozón a jobb és a bal oldalon is feltűnt. A Sofascore hőtérképe alapján a meccs nagy részét az oldalvonal mellett, a jobb szélen töltötte, azonban miután Harvey Elliott pályára lépett, áthúzódott a bal oldalra, innen eresztette el egyetlen, blokkolt lövését.

Passzjátékban nem lehetett rá panasz, 32 pontos labdát osztott ki és kialakított három helyzetet, a legtöbbet a mérkőzésen. Nyolc labdaszerzésével a védekezésből is kivette a részét, ugyanakkor a kilenc megvívott párharcából hetet elveszített.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

AFC Bournemouth–West Ham United 1–1(Solanke 82., ill. Bowen 51.)

Chelsea FC–Liverpool FC 1–1 (Disasi 37., ill. L. Díaz 18.)

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
1 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
21 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17
Ezek is érdekelhetik