MU: egybehangzó sajtóhírek szerint nem kerül katari kézbe a klub

2023.10.14. 20:55
null
A jelek szerint elmarad a katari hatalomátvétel Manchesterben (Fotó: Getty Images)
Gyakorlatilag egyszerre közölte a Sky Sports, a BBC és Fabrizio Romano, hogy visszalép az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United megvásárlásától Dzasszim bin Hamad Al-Tani katari sejk.

Noha júniusban a katari és az angol sajtó még tényként közölte, hogy Dzsasszim sejk lesz a Manchester United új tulajdonosa, nagyon úgy tűnik, hogy kútba esett az üzlet.

A katari üzletember sajtóértesülések szerint ötmilliárd fontot ajánlott a klub összes részvényéért, emellett kifizette volna a klub – márciusban közel 970 millió fontra rúgó – adósságait, s további 1.4 milliárdot fordított volna az Old Trafford, illetve az infrastruktúra korszerűsítésére, de a „vörös ördögöket” jelenleg birtokló Glazer család visszautasította az ajánlatot.

Dzsasszim sejk egyetlen komolyan vehető vetélytársa az INEOS vegyipari cégóriás tulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe volt, aki először többségi tulajdonrészt akart vásárolni a klubból, ám a BBC e havi információi szerint egy kisebbségi tulajdonrésszel is beérte volna, ha ezzel feloldja a tulajdonosváltás ügyében kialakult patthelyzetet. Egyelőre nem tudni, hogy a 70 éves angol üzletember folytatja-e a tárgyalásokat Glazerékkel.

Mint ismert, az amerikai Glazer család 2005-ben vásárolta meg az együttest 790 millió fontért, s 2022 novemberében közölte, hogy hajlandó megválni tőle.

 


 

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
3 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
16 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
18 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
21 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25