MU: két gorilla-emoji miatt tiltaná el az angol szövetség Alejandro Garnachót

2023.10.27. 15:19
null
Onana megvédte Garnachót (Fotó: Getty Images)
A Manchester United szélsője, Alejandro Garnacho két gorilla-emojival osztott meg egy győzelmi fotót az MU Kobenhavn elleni keddi BL-győzelem után, utalva a csapatban rejlő erőre, szívósságra. Utóbbit az angol szövetség (FA) nem így gondolta, s eljárást indított ellene rasszizmus miatt.   


A Twiteren újraközölt győzelmi fotón Alejandro Garnacho mellett Harry Maguire, Scott McTomminay és André Onana van rajta, szövegként pedig csak két gorilla-emojit/emotikont posztolt az argentin támadó.

Erre jött az FA, amely csütörtökön eljárást indított Garnacho ellen, mondván, megszegte a rasszizmus ellen irányuló közösségi médiás alapelveket. Az MU kapusa, André Onana azonnal reagált az eljárásra, de az MU is felvette a kapcsolatot a szövetséggel, majd Erik ten Hag menedzser is megszólalt.

ÍME, AZ OMINÓZUS POSZT


Onana reakciója az Instagramon: „Nem dönthetik el helyettem az emberek, hogy mi miatt érzem úgy, hogy támadás ért engem. Pontosan tudom, Garnacho mire gondolt: erőre és szívósságra.”

Erik ten Hag nyilatkozata:„Kapcsolatba léptünk a szövetséggel. Egy egységet alkotunk, ezt Onana posztja is elárulja. Megerősítem és hangsúlyozom, egy irányba evezünk.”


 

 

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
15 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
17 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
20 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25