PL: egyre biztosabb, hogy Sancho már januárban távozik az MU-tól

2023.10.20. 13:13
null
Jadon Sanchónak ennyi volt Manchesterben? (Fotó: Getty Images)
Korábban több ízben is beszámoltunk az Erik ten Hag és Jadon Sancho között húzódó ellentétről. Nos, sajtóhírek szerint a Manchester United vezetőedzője mellett áll ki, az angol válogatott támadó pedig már januárban távozhat.   


Jadon Sancho 2021 nyarán 85 millió euró ellenében szerződött a Manchester Unitedhez, de már Erik ten Hag érkezése előtt sem teljesített úgy, ahogyan azt várták tőle. Hogy ez a játékos felelőssége, vagy a klubnál nem sikerült őt a megfelelő pozícióban, szerepkörben elhelyezni, az jó kérdés, mert a holland tréner irányítása alatt sem derült ki...

Ten Hag az előző idényben több alkalommal is mentális problémák miatt nélkülözte Sanchót, majd a 2023-as felkészülési időszakban egyre több lehetőséget adott neki, de szeptember elején összekülönbözött játékosával.

Az angol szélsőt az Arsenal elleni szeptemberi meccset megelőzően edzésmunkáját bírálva tették ki az első csapat keretéből, ő egy később törölt közleményben reagált, viselkedéséért bocsánatot pedig azóta sem kért a holland szakembertől.

Úgy tudni, nem is fog, de az MU vezetősége sem tágít: ha nem rendeződik a két fél viszonya, Sancho már a télen, még januárban távozhat.

Állítólag korábbi csapata, a Borussia Dortmund a legnagyobb érdeklődő, de más klub is szóba jöhet. Az viszont biztosnak tűnik, hogy az MU mindenképp nagyot fog bukni a két és fél éve megkötött üzleten... Sancho piaci értéke a Transfermarkt szerint jelenleg alig több mint 30 millió euró.

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.02.23. 23:01

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
2026.02.23. 09:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
2026.02.23. 08:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik