Liverpool: Jürgen Klopp kiállt Szoboszlai Dominik mellett

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.12.18. 20:59
null
A Manchester United ellen megdöccent Szoboszlai Dominik szekere (Fotó: Getty Images)
Noha ígéretesen kezdte a Manchester United elleni vasárnapi rangadót, kifejezetten rossz mérkőzést zárt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban. Ezen a héten két újabb csata vár a „vörösökre”.

Egy-egy rosszabbul alakuló mérkőzés sohasem jön jól, de kifejezetten bosszantó, ha történetesen éppen a történelmi rivális ellen döccen nagyot az addig futó szekér. Márpedig kevésbé szigorúan megítélve is az a helyzet, hogy Szoboszlai Dominik liverpooli pályafutásának egyik, ha nem „a” legrosszabb mérkőzését játszotta vasárnap a Manchester United ellen (0–0).

Az első negyedórában semmi jele sem volt, hogy a magyar válogatott 23 éves csapatkapitánya idővel elveszítheti a fonalat, a mérkőzés első, valamirevaló kapura lövése is az ő nevéhez fűződött – ám utána majdhogynem felismerhetetlenné vált a játéka: labdavesztések, pontatlan passzok, ütemtévesztések jellemezték a teljesítményét, így jószerével az számított meglepőnek, hogy Jürgen Klopp menedzser nem a szünetben cserélte le, hanem csak egyórányi játékot követően.

Ezzel együtt a Liverpool edzője kiállt mellette a meccs utáni sajtótájékoztatón, és úgy fogalmazott, nem a gyengébb szereplés, hanem a csapatrendszer szükséges átalakítása miatt cserélte le a magyar légióst.

„Egyáltalán nem a rossz teljesítménye miatt kellett lejönnie – mondta Jürgen Klopp. – Még nagyon fiatal, de több szituációban is kivételesen jó megoldást választott. Kétségtelen, idővel elég sokszor adtuk el a labdát, de ennek semmi köze a cseréjéhez. A meccs alakulása miatt változtatni kellett a rendszerünkön, szükségem volt két olyan felfutó és magasan játszó szélsőre, mint Joe Gomez és Kosztasz Cimikasz.”

A menedzser magyarázata ellenére a brit sajtó szigorúan ítélkezett Szoboszlai felett. A brit közszolgálati adó, a BBC a kezdőcsapatból csak Darwin Núnezt látta gyengébbnek nála, míg a The Telegraphnál annyival volt csak jobb a helyzet, hogy a komplett támadósor egységesen kapott lesújtóan alacsony osztályzatot. A Liverpoolhoz ezer szállal kötődő helyi lapok közül az Echo és a liverpool.com portál is a csapat leggyengébb láncszemének látta Szoboszlait.

„Az első félidőben hanyag volt a labdával, nem meglepő, hogy a másodikban lecserélték” –      fogalmazott az utóbbi, míg az Echo értékelése: „Sorozatosan elhibázott passzok, rossz döntések, felejthető teljesítmény, ami némi morgolódást váltott ki a szurkolókból.”

„Mindenki láthatta, mi volt a Manchester United elképzelése, illetve hogy mi mit csináltunk. Néhány nap múlva a West Hammel játszunk, immár azzal a mérkőzéssel foglalkozunk” – jelentette ki Virgil van Dijk, a Liverpool hátvédje a Sky Sportson.

Kétségtelen, hogy a Liverpoolnak gyorsan túl kell tennie magát a hétvégi rangadón, hiszen szerda este a West Hammel csatázik a Ligakupa negyeddöntőjében, a Premier League következő fordulójában, szombaton pedig a tabellát vezető Arsenal érkezik az Anfield­re – márpedig az utóbbi meccs minden bizonnyal nagyobb erőfeszítést igényel a „vörösöktől”, mint a Manchester United elleni.

Legfrissebb hírek

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
3 órája

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
5 órája

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
18 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
21 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
23 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:52

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25
Ezek is érdekelhetik