PL: van feljebb – rekordösszegért keltek el a televíziós közvetítési jogok

K. Zs.K. Zs.
2023.12.04. 21:09
null
Fotó: Getty Images
Hétfőn az angol Premier League bejelentette, hogy elkeltek a televíziós közvetítési jogok a következő időszakra: a Sky és a TNT rekordösszeget, 6.7 milliárd fontot fizet azért, hogy a 2025–26-os kiírástól kezdve négy idényen át élőben közvetíthesse az angol labdarúgó-élvonal mérkőzéseit az Egyesült Királyságban.

 

A szerződés értelmében a két televíziótársaság idényenként 270 mérkőzést közvetíthet élőben az Egyesült Királyságban a 6.7 milliárd font (nagyjából 2.85 ezer milliárd forint) ellenében. A megállapodás garantálja, hogy a közszolgálati csatorna, a BBC továbbra is készítheti ikonikus hétvégi összefoglalóját, a Match of the Day-t.

„Ez a legdrágább televíziós sportszerződés, amelyet valaha kötöttek az Egyesült Királyságban” – fogalmaz közleményében a Premier League.

A jelenleg érvényben lévő, ötmilliárd fontos szerződés – amelyet 2018-ban kötöttek ugyanezekkel a társaságokkal, valamint a most kihagyott Amazonnal – a 2024–25-ös bajnoki kiírás után jár le (a Covid-19 okozta gazdasági zavar miatt miatt három évvel meghosszabbították).

A liga reményei szerint az új szerződés megfelelő pénzügyi biztonságot jelent az angol profi futballklubok számára egészen 2029-ig.

Legfrissebb hírek

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51