Edzősors: hat meccs után kirúgta negyedosztályú klubja a Watford-ikont

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 12:43
NurPhotoEgy hónapig sem tartott Troy Deeney első edzői megbizatása (Fotó: Getty Images)
Kevesebb, mint egy hónappal kinevezése után máris menesztette menedzserét, Troy Deeney-t, a 24 csapatos angol negyedosztályban utolsó helyen álló Forest Green Rovers – jelentette a klub honlapja.

A Watfordot egy kisebb megszakítással 2010 és 2021 között erősítő Troy Deeney nyáron a Birmingham Citytől igazolt a negyedosztályú Forest Greenhez még játékosként, s 18 meccsen négy gólig és egy gólpasszig jutott. Végül úgy döntött, felhagy a játékkal és edzőnek áll.

Deeney-t december közepén nevezték ki David Kelly helyére, de első munkája finoman fogalmazva sem hozott sok sikert, hat meccsen mindössze három döntetlent és három vereséget tud felmutatni a csapattal, ezért a klub vezetősége kevesebb mint egy hónappal kinevezése után menesztette is a Watford-ikont, s Dan Connort nevezte ki a helyére.

„Ezeket a döntéseket senki sem szereti meghozni, de mi így jártunk el, hogy a csapatnak a lehető legjobb esélyt adjuk a javításra és a bajnoki tabellán való felzárkózásra. Troynak minden jót kívánunk és köszönjük az erőfeszítéseit” – mondta Dale Vince, a Forest Green Rovers elnöke a klub honlapjának.


 

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlai tizenegyest hibázott, a Burnley pontot csent az Anfieldről

Angol labdarúgás
2026.01.17. 17:57

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22

FA-kupa: Semenyo két kanadai ponttal debütált, a Man. City tíz gólt hintett az Exeternek

Angol labdarúgás
2026.01.10. 17:58

Nem született gól az Arsenal és a Liverpool rangadóján

Angol labdarúgás
2026.01.08. 22:57

Kevin Keegant rákos megbetegedéssel diagnosztizálták

Angol labdarúgás
2026.01.07. 20:31

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20
Ezek is érdekelhetik