Liverpool: Jürgen Klopp az idény végén távozik a klubtól – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 11:49
Jürgen Klopp kilenc év után feláll a Liverpool kispadjáról (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Liverpool hivatalos X-oldalán megjelent videóban jelentette be Jürgen Klopp, a csapat vezetőedzője, hogy a jelenleg zajló évad végén távozik a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató hatszoros BL/BEK-győztestől.

„Igen, el kell mondanom – fogalmazott Jürgen Klopp. – Az idény végeztével távozok a klubtól. Megértem, hogy ez sokaknak sokkot fog okozni így első hallásra, de meg tudom magyarázni, legalábbis megpróbálom megmagyarázni. Mindent szeretek ezzel a klubbal, a várossal és a szurkolókkal kapcsolatban. Ennek tudatában a döntésem azt mutatja, hogy meggyőződtem a lépésem helyességéről. A helyzet az, hogy kezdek kifogyni az energiából. Félreértés ne essék, most még teljesen jól vagyok, ám már egy jó ideje tudom, hogy előbb-utóbb ezt be kell majd jelentenem. Szóval most még jól vagyok, de azt is tudom, hogy ezt a munkát nem tudom vég nélkül megismételni. Az együtt töltött idő, az együtt átélt élmények és sikerek, illetve az irántatok érzett tisztelet és szeretet tükrében a legkevesebb, amivel tartozom nektek, az maga az igazság.”

Jürgen Klopp 2015-ben vette át a Liverpool irányítását, s a „vörösök” élén egy angol bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját, egy-egy FA-kupát és Ligakupát, egy európai Szuperkupát és egy klubvilágbajnoki címet is nyert, míg a nemzetközi szövetség (FIFA) 2019-ben és 2020-ban őt választotta meg az év legjobb edzőjének.

Az 56 esztendős szakember az évek során már többször utalt arra, hogy egy adott ponton szünetet fog tartani edzői pályafutásában, hogy a családjára és a pihenésre fókuszáljon. Jelenlegi kontraktusa 2026-ig érvényes a Liverpoolnál.

Kloppal együtt a teljes szakmai stáb – beleértve Pep Lijnders és Peter Krawietz másodedzőket – távozik Liverpoolból – közölte a klub.

Jürgen Klopp bejelentése után nem sokkal a Liverpool hivatalos oldalán tudatta azt is, hogy a téli átigazolási időszak végeztével távozik a vörösök sportigazgatója, a tavaly júniusban érkezett Jörg Schmadtke is.

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
21 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik