PL: „Írjon, amit akar!” – Klopp szerint nem rengeti meg a Liverpoolt a távozása

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 16:12
Jürgen Klopp (Fotó: Getty Images)
Szerdán a Liverpool a Chelsea-t fogadja az angol labdarúgó Premier League 22. fordulójában. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatók során a hazaiak menedzsere, Jürgen Klopp sérültjeiről beszélt, majd a vendégeket irányító kollégájával, Mauricio Pochettinóval egyetemben az idény végi távozásáról is szót ejtett.

 

„Nagyon jó a játékuk, remek csapatot alkotnak. Efelől soha senkinek sem volt kétsége. Úgy vélem, formában is vannak. A legtöbb meccsüket megnyerték a közelmúltban. Az első fordulóban velük játszottunk. Mi nem voltunk valami nagyszerűek, ők viszont jó teljesítményt nyújtottak ellenünk. Az akkor megszerzett egy pont rendben volt, de most jobban kell teljesítenünk, más csapat vagyunk azóta” – emlékezett vissza Jürgen Klopp az augusztus 13-án játszott 1–1-re.

A német menedzser az Afrika-kupán izomsérülést szenvedő Mohamed Szalahról elmondta: „Azért dolgozik, hogy a lehető leghamarabb meccsre kész legyen. De nem rohanunk.”

„Egy izomsérülés rendbejövetele időbe telik. Történhetett volna sokkal rosszabb is vele” – tette hozzá Klopp, aki azt is elmondta, Thiago Alcantara edzésbe állt, de még szintén időre van szüksége a felépüléshez a csípőműtétje után.

A Liverpool szakvezetője Alexis Mac Allistert illetően viszont jó hírrel szolgált: az argentin már csatlakozhat a meccskerethez a Chelsea ellen.

Újságírói kérdésre kijelentette: klubját nem rengeti majd meg az idény végi távozása.
 

Írjon, amit akar, de a klub stabil. Minden rendben lesz, száz százalékban biztos vagyok benne. Azt javaslom, maradjon higgadt. Nagyon gyakran a szurkolók aggodalmai nem olyan nagyok, mint gondolná. Alábecsüli a fanatikusaink intelligenciáját.

 


A Chelsea-t irányító Mauricio Pochettino is beszélt Klopp távozásáról.

„Néhány hónap otthonlét után Jürgennek biztosan hiányozni kezdenek majd az edzések és a játékosok.”

„Imádom nézni, ahogy irányítja a csapatát. Remélem, csak néhány hónapot, esetleg egy évet lesz távol, aztán visszajön edzősködni” – fűzte hozzá.

ANGOL PREMIER LEAGUE 
22. FORDULÓ
21.15: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
4 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06
Ezek is érdekelhetik