Szoboszlai Dominiknak nincs sok esélye a döntőre – Jürgen Klopp

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 13:58
Jürgen Klopp nem lát sok esélyt arra, hogy Szoboszlai Dominik pályára lépjen a Ligakupa-döntőben (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a Brentford elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón beszélt csapata sérültjeiről. A német edző Szoboszlai Dominik kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem valószínű, hogy a magyar válogatott játékos játszhat a február 25-i Ligakupa-döntőn, de egy kis esély van rá.

Pénteken a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Jürgen Klopp beszélt a Liverpool sérültjeiről, köztük Szoboszlai Dominikról is. Korábban megírtuk, hogy sajtóhírek szerint Szoboszlainak ki kell hagynia a Chelsea elleni február 25-i angol Ligakupa-döntőt.

„Mohammed Szalah újra edzésbe állt, Ibou Konaté eltiltása lejárt,  Joey Gómez és Conor Bradley is újra bevethető, valamint Alisson is visszatérhet, ez mind pozitív. Azonban Thiago Alcantara nem játszhat, mint ahogyan Trent Alexander-Arnold és Szoboszlai Dominik sem. Hallottam, hogy volt egy vita arról, hogy túl hamar tértek vissza a játékosaink, de amióta én itt vagyok, sohasem kényszerítettünk vissza senkit sem a pályára” – idézi Klopp szavait a SkySports.

A német vezetőedző aztán bővebben beszélt a két sérült helyzetéről: „Az emberek csak a jövő vasárnapi Ligakupa-döntőre gondolnak, de nekünk még lesz azelőtt két bajnokink, amelyeken szintén rossz, hogy nem játszhatnak. Dominik körülbelül a Ligakupa-döntő környékén térhet vissza, meglátjuk pontosan, hogy alakul. Nem valószínű, hogy pályára léphet a döntőben, de nem is lehet teljesen kizárni. Trent talán egy vagy két héttel a döntő után állhat ismét edzésbe.”

Mint ismert, Szoboszlai a Newcastle elleni január eleji sérüléséből viszonylag hamar visszatért, a Norwich elleni gólpassza és a Chelsea elleni gólja után úgy tűnt, hogy a 23 éves játékos teljesen felépült. Nem sokkal később azonban kiújult a sérülése, emiatt többek között az Arsenal elleni bajnoki rangadót is ki kellett hagynia, és most egyre valószínűbb, hogy újabb fontos meccsen, a Ligakupa-döntőben sem számolhat vele Jürgen Klopp. 
 

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
SZOMBATON
13.30: Brentford–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Burnley–Arsenal (Tv: Spíler1)
16.00: Fulham–Aston Villa
16.00: Newcastle United–Bournemouth (Tv: Match4)
16.00: Nottingham–West Ham United
16.00: Tottenham–Wolverhampton
18.30: Manchester City–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
15.00: Sheffield United–Brighton (Tv: Spíler1)
17.30: Luton–Manchester United (Tv: Spíler1)
HÉTFŐ
21.00: Everton–Crystal Palace (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
6 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
12 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
21 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
23 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
Tegnap, 12:14

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22
Ezek is érdekelhetik