MU: stadionfejlesztéssel foglalkozó munkacsoportot hoztak létre – hivatalos

M. B.M. B.
2024.03.08. 19:06
Egyelőre kérdéses, mi lesz az „álmok színházának” a sorsa (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos honlapján közölte, hogy stadionfejlesztéssel foglalkozó munkacsoportot hozott létre.

 

A testületnek tagja lesz többek között Gary Neville, a „vörös ördögök” egykori játékosa, Andy Burnham, Manchester polgármestere, valamint Sara Todd, Trafford városkerület önkormányzatának ügyvezetője. A munkacsoport vezetését a Nemzetközi Atlétikai Szövetség élén álló Sebastian Coe vállalta el.

Az újonnan létrehozott csoportosulás célja, hogy megvizsgálja Manchester Old Trafford negyedének fejlesztési lehetőségeit egy stadionprojekt keretén belül.

„A sport világában töltött éveim során megfigyeltem, hogy a stadionok képesek egy adott közösség társadalmi és gazdasági fejlődésének a katalizátorai lenni. Ilyenek voltak például azok a stadionok, amelyeket London keleti részén építettünk fel a 2012-es olimpiára. Úgy vélem, hasonló kaliberű fejlesztésre Anglia északi részének is szüksége van. Megtiszteltetés, hogy tapasztalatommal támogathatom ezt az izgalmas projektet” – nyilatkozta a klubhonlapnak Sebastian Coe.

Noha a közlemény nem tesz említést arról, mi lesz a klub jelenlegi otthonának a sorsa – a nyilatkozók Neville-től Burnhamig egy világszínvonalú, döntők megrendezésére is alkalmas létesítményt vizionálnak –, a hírt elsőként megszellőztető Daily Mail szerint két opcióban gondolkodnak a klub döntéshozói.

A lehetséges fejlesztési opciók (Forrás: Daily Mail)

Az első verzió szerint a jelenlegi stadiont felújítanák és kibővítenék, míg a második verzió egy vadonatúj létesítmény felépítését vizionálja a jelenlegi stadion szomszédságában.

 

Legfrissebb hírek

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
8 órája

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
10 órája

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
13 órája

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Megszoksz vagy megszöksz – Tóth Alex élvezi a Premier League-stílust

Angol labdarúgás
2026.08.29. 08:24