Megegyeztek a klubok, Arne Slot lesz a Liverpool következő mestere – sajtóhír

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2024.04.26. 22:05
Arne Slot lesz Jürgen Klopp utódja (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, a vártnál hamarabb lezárul Jürgen Klopp utódlásának a kérdése Liverpoolban. Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano ugyanis kész tényként közli, hogy Arne Slot lesz a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató klub következő menedzsere.

 

Romano szerint a klubok már megegyeztek a 45 éves tréner elengedéséért cserébe kifizetendő összegről (körülbelül 13–15 millió euró), így gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a Feyenoorddal egy-egy holland bajnokságot, illetve kupát nyerő Slot lesz Jürgen Klopp utódja a hatszoros BL-győztesnél. 

Mint ismert, a The Times két napja dobta fel a holland sikerkovács nevét, aki csütörtökön már arról beszélt, hogy szívesen lenne a Liverpool következő menedzsere. A klubok tehát a jelek szerint rendkívül gyorsan nyélbe ütötték a megállapodást, így a korábban emlegetett jelöltek – Roberto De Zerbi, Rúben Amorim – helyett egy harmadik szakember lép a korszakos német edző örökébe az Anfielden.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Arsenal34245582–26+56 77 
2. Manchester City33237380–32+48 76 
3. Liverpool34228475–34+41 74 
4. Aston Villa34206871–50+21 66 
5. Tottenham33186965–53+12 60 
6. Manchester United331651251–50+1 53 
7. Newcastle331551369–54+15 50 
8. West Ham341391254–63–9 48 
9. Chelsea321381161–57+4 47 
10. Bournemouth341291349–60–11 45 
11. Brighton & Hove Albion3211111052–50+2 44 
12. Wolverhampton341271546–54–8 43 
13. Fulham341261650–54–4 42 
14. Crystal Palace341091544–56–12 39 
15. Brentford34981752–59–7 35 
16. Everton341181536–48–12 33 
17. Nottingham Forest34791842–60–18 26 
18. Luton Town34672147–75–28 25 
19. Burnley34582137–69–32 23 
20. Sheffield United34372433–92–59 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
16 órája

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:29

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik