PL: Dele Alli már látja a fényt az alagút végén, a vb-n is játszana

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 13:18
Tottenham Hotspur v Everton - Premier League
Dele Allinak még nagy céljai vannak. A 2026-os vb-n is játszana (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton szebb napokat is látott támadó középpályása, Dele Alli a Sky Sports Monday Night című műsorában vendégeskedett, miközben csapata épp a Chelsea-vel játszott bajnokit – és nem mellesleg szenvedett kiütéses, 6–0-s vereséget. A még mindig csak 28 éves korábbi angol válogatott futballista hónapok óta nem lépett pályára, jelenleg sérüléssel bajlódik, de szavai szerint egyre jobban érzi magát.

Dele Alli legutóbb tavaly február 28-án lépett pályára tétmérkőzésen, akkor a Besiktas kölcsönjátékosaként a félidőben lecserélték az Antalyaspor elleni 0–0-ra végződött találkozón. A 37-szeres angol válogatott játékos csípő- és ágyéksérüléssel bajlódott, ám elmondása szerint már jobban érzi magát, s nagy céljai vannak: „Nagyon jól érzem magam. Bár sérült vagyok, ami nyilván csalódás, remekül érzem magam” – kezdte a tévéinterjúban Dele Alli.

„Hosszú utat tettem meg a sérülésemmel, de közben sokat tanultam, ami segített abban, hogy emberként jobbá váljak, amiért nagyon hálás vagyok – mondta Dele Alli, akit már gyerekként sok trauma ért, emiatt gyógyszerfüggőségbe is menekült. – Nyilvánvalóan nem vagyok hálás azért, hogy megsérültem, ám jó érzés volt megismerni önmagamat. Úgy gondolom, hogy a sérülés okozta fájdalmat igazán át tudom majd adni, amikor visszatérhetek a pályára. Sokan az hitték, hogy szünetet tartok a futballban, de ez csak egy sérülés volt, és remélhetőleg a végére értem. Már látom a fényt az alagút végén, ezért nagyon izgatott vagyok” – fogalmazott.

Az angol és a nemzetközi futballba korábban üstökösként berobbanó Dele Alli bízik benne, hamarosan vissza tud térni arra a szintre, amelyen még a Tottenhamben futballozott, s nagy célja, hogy részt vegyen Angliával a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. „Tudom, hogy játékosként milyen szinten vagyok, hová juthatok el, és milyen jó lehetek, ha mentálisan rendben leszek. A sérülés miatt nyilván csalódott vagyok, ám nagyon izgatottan várom, hogy újra pályára lépjek. Nem volt könnyű az elmúlt nyolc hónap, még a meccseket is nehezemre esett nézni a tévében.”

„Mindennap 11 órakor van egy emlékeztető a telefonomban, hogy 2026-ban világbajnokság. Ez a célom – mondta Dele Alli, aki szeretne a Premier League-ben maradni. – Jelenleg csak az jár a fejemben, hogy a sérülésemből teljesen felépüljek és a nyár után a lehető legjobb állapotba kerüljek. Az Evertonhoz szerződtem, így azt gondolom, tiszteletlenség lenne bármi másról beszélni. Szeretnék a Premier League-ben maradni, és a legjobb játékosokkal játszani.”

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
9 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
16 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
19 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik