A Real Madrid korábbi edzője válthatja Moyest a West Hamnél

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 11:40
Julen Lopetegui válthatja David Moyest a West Hamnél (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben jártas Fabrizio Romano szerint a legutóbb a Wolverhamptonnál dolgozó Julen Lopetegui válthatja az angol élvonalbeli West Ham United kispadján David Moyest.

David Moyest még 2019 decemberében nevezte ki menedzserének a West Ham, az ő irányításával 228 meccsen átlagosan 1.53 pontot szereztek, az előző idényben pedig megnyerték a harmadik számú európai kupasorozatot, az Európa-konferencialigát.

Úgy hírlik ugyanakkor, hogy a „kalapácsosok” vezetősége nem hosszabbítja meg David Moyes 2024. június 30-án lejáró szerződését.

Fabrizio Romano már azt is tudni véli, hogy ki lesz Moyes utódja a West Hamnél, ugyanis arról számolt be, hogy a WHU vezetősége mindenben megegyezett Julen Lopeteguivel, aki korábban a Portót, a spanyol válogatottat, a Real Madridot, a Sevillát és legutóbb a Wolverhamptont irányította, utóbbi 2023 augusztusában menesztette.

Romano szerint Lopetegui elfogadta a West Ham ajánlatát és készen áll arra, hogy a tárgyalások formális szakaszukba lépjenek, majd aláírják a szerződést a felek.

 

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
18 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
20 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik