Kevin De Bruyne nem zárja ki, hogy Szaúd-Arábiába igazol

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 14:55
Kevin De Bruyne nem zárja ki, hogy Szaúd-Arábiába szerződik (Fotó: Getty Images)
Exkluzív interjút adott a Het Laatste Nieuws belga lapnak az angol Manchester City kiváló középpályása, Kevin De Bruyne, aki nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a közeljövőben Szaúd-Arábiába igazol, sőt, egy évvel szerződése lejárta előtt egyre többet gondol a jövőjére.

A HLN azt írja, hogy a Manchester Citynél jelenleg 2025 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező Kevin De Bruyne iránt az Egyesült Államokból érdeklődnek, miközben tavaly nyár óta a szaúdi projektet Michael Emenalo irányítja sportigazgatóként, aki korábban a belga középpályást a Genkből a Chelsea-hez vitte.

A lap úgy tudja, hogy a 32 éves középpályás ugyan konkrét ajánlatot még nem kapott, de Szaúd-Arábiába szerződés esetén akár évi 70 millió eurót is kereshetne – ő pedig nem zárja ki ennek a lehetőségét.

„A feleségem, Michéle számára megfelelő egy távoli kaland – fogalmazott sejtelmesen a középpályás. – Ezek azok a beszélgetések, amelyeket családként egyre gyakrabban folytatunk az én koromban. Nem arról van szó, hogy nem beszéltem sok emberrel a jövőmről, de csak egy év van a szerződésemből. A legnagyobb gyermekem pedig néha megkérdezi: »Apa, meddig játszol még a Cityben?«”

„Természetesen nem zárom ki Szaúd-Arábiát. Az én koromban mindenre nyitottnak kell lenned. Olyan összegekről beszélünk, amik hihetetlenek. Néha ezen is el kell gondolkodni: ott két év alatt hihetetlenül sok pénzt lehet keresni, annyit, amennyiért máshol tizenöt évet kellett volna futballoznom” – hangsúlyozta De Bruyne, akinek kijelentései ellenére a Manchester City nem aggódik, ugyanis a klub általában a szerződés utolsó évében tárgyal a hosszabbításról a 30 évnél idősebb játékosokkal, s nem szokta megakadályozni, ha egy labdarúgója távozni szeretne.

A Kevin De Bruyne mellett Romelu Lukakuval készített exkluzív duplainterjúban az AS Roma belga csatára is arról beszélt, hogy tavaly nyáron még kétségei voltak a szaúdi ajánlatokkal kapcsolatban, de mára ennek a lehetőségét sem zárja ki.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
4 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
15 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
15 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22
Ezek is érdekelhetik