Négy év után végleg elhagyja az MU-t Donny van de Beek

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 13:52
Donny van de Beek vesztes meccsen, de csereként góllal debütált a Manchester Unitedben (Fotó: Getty Images)
A 19-szeres holland válogatott labdarúgó, Donny van de Beek távozik az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester Unitedtól – derült ki a játékos Instagram-posztjából.


Donny van de Beek 2020 szeptemberében került az Ajaxtól a Manchester Unitedhez, de meghatározó játékossá nem tudott válni. Ugyan csereként rögtön az első meccsén betalált a Crystal Palace ellen, alig kapott játéklehetőséget a folytatásban, és a sérülések is hátráltatták. Az Evertonhoz és az Eintracht Frankfurthoz is kölcsönadta a klub, most pedig egybehangzó hírek szerint a spanyol bajnokság bronzérmeséhez, a Bajnokok Ligája-főtáblás Gironához szerződik.

A pályája csúcsán 55 millió eurót érő Van de Beek a négy idény alatt összesen 62 tétmérkőzésen játszott az MU-ban, ezeken két gólt szerzett és két gólpasszt adott. 39 millió euróért szerződtették, most viszont ennek töredékéért adják tovább a Gironának a 27 éves középpályást.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik