A szünet után fordított a Newcastle, feljött a Premier League harmadik helyére

K. Zs.K. Zs.
2024.09.15. 19:36
A Bruno Guimaraest a hátára vevő Harvey Barnes az előző fordulóban góllal járult hozzá a Tottenham legyőzéséhez is (Fotó: Getty Images)
A szünetben még vesztésre állt a Newcastle United, de fordított, és 2–1-re győzött a Wolverhampton Wanderers otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. A „szarkák” őrzik veretlenségüket, a „farkasok” továbbra is várnak az első győzelmükre.

A Wolves gyors ellencsapásból szerezte meg a vezetést a 36. percben: Jörgen Strand Larsen jobb oldali beadása után az akciót a saját tizenhatosa előtti labdaszerzéssel indító Joao Gomes átlépte a labdát, és a mögötte érkező Mario Lemina közelről a kapuba lőtt. 

A meccs a hajrá kezdetén fordult meg: a 75. percben Fabian Schär lövése után a labda Craig Dawson fején megcsúszva csapódott a hosszú sarokba, öt perccel később az egyik csereember, Harvey Barnes lőtt jó húsz méterről, és az ő labdája már külső segítség nélkül akadt be a bal felsőbe. 

Egy kis stat: a Newcastle ezt megelőzően legutóbb 2018 áprilisában, a Leicester ellen szerzett két gólt a tizenhatoson kívülről PL-mérkőzésen (Opta).

A Wolverhampton 2021 októbere óta nem képes legyőzni a „szarkákat”: azóta két döntetlen és négy vereség a mérlege.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Wolverhampton Wanderers–Newcastle United 1–2 (Lemina 36., ill. Schär 75., Barnes 80.)
KORÁBBAN
Tottenham Hotspur–Arsenal 0–1 (Gabriel Magalhaes 64.)

Szombati mérkőzések
Liverpool–Nottingham Forest 0–1 (Hudson-Odoi 72.)
Southampton–Manchester United 0–3 (De Ligt 35., Rashford 41., Garnacho 90+6.)
Brighton & Hove Albion–Ipswich Town 0–0
Crystal Palace–Leicester City 2–2 (Mateta 47., 90+2. – 11-esből ill. Vardy 21., Mavididi 46.)
Fulham–West Ham United 1–1 (Jiménez 24., ill. Ings 90+5.)
Manchester City–Brentford 2–1 (Haaland 19., 32., ill. Wissa 1.)
Aston Villa–Everton 3–2 (Watkins 36., 58., Durán 76., ill. McNeil 16., Calvert-Lewin 27.)
AFC Bournemouth–Chelsea 0–1 (Nkunku 86.)

   
  1. Manchester City

4

4

–

–

11–3

+8

12

  2. Arsenal

4

3

1

–

6–1

+5

10

  3. Newcastle United

4

3

1

–

6–3

+3

10

  4. Liverpool FC

4

3

–

1

7–1

+6

9

  5. Aston Villa

4

3

–

1

7–6

+1

9

  6. Brighton & Hove Albion

4

2

2

–

6–2

+4

8

  7. Nottingham Forest

4

2

2

–

4–2

+2

8

  8. Chelsea

4

2

1

1

8–5

+3

7

  9. Brentford

4

2

–

2

6–6

0

6

10. Manchester United

4

2

–

2

5–5

0

6

11. Bournemouth

4

1

2

1

5–5

0

5

12. Fulham

4

1

2

1

4–4

0

5

13. Tottenham

4

1

1

2

6–4

+2

4

14. West Ham

4

1

1

2

5–6

–1

4

15. Leicester City

4

–

2

2

5–7

–2

2

16. Crystal Palace

4

–

2

2

4–7

–3

2

17. Ipswich Town

4

–

2

2

2–7

–5

2

18. Wolverhampton

4

–

1

3

4–11

–7

1

19. Southampton

4

–

–

4

1–8

–7

0

20. Everton

4

–

–

4

4–13

–9

0

 

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10