Óriási csapás a Man. Citynek! Rodri az egész idényre kidőlt – sajtóhír

Sári RolandSári Roland
2024.09.23. 19:52
Szinte biztosan búcsút inthet az idényének Rodri (Fotó: Getty Images)
A legfrissebb sajtóhírek szerint a Manchester City Európa-bajnok középpályása, Rodri számára súlyos sérülése miatt véget ért az idény.

A spanyol válogatott középpályást az Arsenal elleni, 2–2-re végződő rangadón kellett lekísérni a pályáról, miután a jobb térdét fájlalva a földre került. A 28 éves játékos a 16. percben egy szögletnél lépett rosszul, aminek az lett a következménye, hogy le kellett cserélni, és most 24 órával később szinte biztosan kijelenthető, hogy nagy a baj.

A tekintélyes spanyol Marca arról számolt be, hogy a legfrissebb vizsgálatok szerint szinte biztosan elszakadt Rodri elülső keresztszalagja, ami egyértelműen véget vetne az idényének.

A hírek szerint a manchesteriek kulcsjátékosát Madridba szállítják, ahol megállapítják a végső diagnózist, így a hivatalos bejelentésre még várnunk kell, míg megérkeznek az eredmények.

Angol labdarúgás
2024.09.22. 16:55

Trossard kiállítása után beparkolta a buszt az Arsenal, de Stones a ráadás nyolcadik percében pontot mentett a címvédőnek

A fővárosiak kilenc ínséges év után vették volna be az Etihadot, de nem tudták kihúzni az utolsó sípszóig.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Manchester City–Arsenal 2–2 (1–2)
Manchester, Etihad Stadium, 53 000 néző. Vezette: Oliver
Man. City: Ederson – Walker (Stones, 78.) , Akanji, Dias, Gvardiol – Rodri (Kovacic, 20.), Gündogan – Savinho (Grealish, 78.), Bernardo Silva, Doku (Foden, 70.) – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Arsenal: Raya – Timber (Lewis-Skelly, 90+2.), Saliba, Gabriel Magalhaes, Calafiori (Kiwior, 74.) – Saka (White, a szünetben), Partey, Rice, Martinelli (G. Jesus, 87.) – Havertz, Trossard. Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Haaland (8.), Stones (90+8.), ill. Calafiori (22.), Gabriel Magalhaes (45+1.)
Kiállítva: Trossard (45+8.)

 

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
12 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19