Szalah: Ez az utolsó évem a Liverpoolnál; Ten Hag: Casemiro vissza fog térni

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 21:04
Manchester United FC v Liverpool FC - Premier League
Mohamed Szalah szerezte a Liverpool harmadik gólját az Old Traffordon (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool 3–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának vasárnapi rangadóján. A találkozót követően a két csapat menedzsere, Erik ten Hag és Arne Slot értékelt, valamint megszólalt a harmadik gólt szerző Mohamed Szalah is.

„A United nagyon agresszíven kezdett, fel kellett találnunk magunkat abban az időszakban, de ha az Old Traffordra mész, akkor tudható, hogy lesznek nehéz pillanataid. Szerencsére túltettük magunkat rajtafogalmazott a Sky Sportsnak a győztes hadvezér, Arne Slot. – Az tetszett a legjobban, hogy az érvénytelenített gólunk után is ugyanúgy játszottunk, mint előtte. Végül szép gólokat szereztünk, és szükségünk volt Alisson néhány védésére is a második félidőben. De megérdemelt győzelmet arattunk.”

A holland szakember kiemelte: mindent, amit menedzserként látni szeretett volna, azt a találkozó közben felfedezte csapatában.

A harmadik gólt szerző Mohamed Szalah is megszólalt. Mint ismert, az egyiptomi támadó szerződése az idény végén lejár a Liverpoolnál, vagyis könnyen lehet, hogy a „vörösök” játékosaként most játszotta az utolsó meccsét az Old Traffordon: „Ez az utolsó évem a klubnál, és most csak élvezni akarom a pillanatot – válaszolt a a jövőjét firtató kérdésre Szalah. – A klubnál még senki nem beszélt velem a szerződésemről, szóval úgy vagyok vele, hogy oké, az utolsó idényemet játszom, és majd meglátjuk, mi lesz a végén. Rajtam nem múlik semmi, de a klubtól még senki nem beszélt velem erről a témáról. Majd meglátjuk...”

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag érthetően csalódottan értékelt a lefújás után: „Mind a három gólt egyéni hibából kaptuk. Egyértelmű, hogy a Liverpool megérdemelten nyerte meg a találkozót, most alázatosnak kell lennünk és el kell fogadnunk, hogy van még mit javítani a játékunkon.”

A „vörös ördögök” menedzsere továbbá gratulált kollégájának, és védelmébe vette csapata brazil középpályását, Casemirót, aki két liverpooli gólnál is nagyot hibázott: „Ő is folytatni fogja és mi is folytatjuk. Casemiro egy nagyszerű játékos. Mindannyian láttunk már tőle remek momentumokat is, meghatározó szerepe volt a középpályán. Ezt újra meg fogja majd mutatni, biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 0–3 (0–2)
Manchester, Old Trafford. Vezette: A. Taylor
Man. United: André Onana – Mazraui, De Ligt (Maguire, 69.), Lisandro Martínez, Dalot – Casemiro (Collyer, a szünetben), Mainoo – Garnacho (Amad Diallo, 69.), Bruno Fernandes, Rashford – Zirkzee (Eriksen, 86.). Menedzser: Erik ten Hag
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Bradley, 76.), I. Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 83.) – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Szoboszlai, Luis Díaz (Gakpo, 66.) – Diogo Jota (Núnez, 76.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Luis Díaz (35., 42.), Szalah (56.)

Angol labdarúgás
2024.09.01. 19:04

Szoboszlai gólpasszt adott, győzött a Manchester United otthonában a Liverpool

Nagyon simán nyert a Pool a vártnál sokkal gyengébben futballozó manchesteriek ellen, két gólban is főszereplő volt a magyar középpályás.

 

 

Legfrissebb hírek

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
12 perce

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
16 órája

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
Tegnap, 11:32

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.02.05. 08:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18
Ezek is érdekelhetik