Hátrányba került, de így is átgázolt a West Hamen a Tottenham

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.10.19. 15:14
Szon Hung Min nagyszerű formában tért vissza (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur magabiztosan, 4–1-re legyőzte hazai pályán a West Ham Unitedet a Premier League 8. fordulójának nyitó mérkőzésén, szombaton.

 

Az idényt nem túl jól kezdő West Ham úgy tűnt, kiválóan tért vissza a válogatott szünetről, hiszen legnagyobb sztárja, Mohammed Kudus góljával a 18. percben vezetést szerzett a Spurs otthonában. Nos, az öröm nem tartott sokáig, a romokban lévő védekezés és a szellős középpálya előbb-utóbb megadta magát a Tottenham folyamatos, intenzív és hatékony letámadásának. Az egyenlítésre Dejan Kulusevski átlövése után, a 36. percben került sor, de így is kimaradt több, nagynak számító Brennan Johnson-lehetőség. 

A második félidőben aztán már nem volt, mi megállítsa a Spurst: az 52. percben egy pazar akció végén a második hullámban érkező Yves Bissouma lőtte vissza a labdát a rövid oldalra (2–1), majd a sérülésből visszatérő Szon Hung Min próbálkozása után Jean-Clair Todibóról pattant be a labda a hálóba (3–1). Ezzel még nem volt vége, Szon a 60. percben is megvillant, ezúttal már övé lett a találat, amivel a 4–1-es végeredmény is beállt.  

A végére egyébiránt egy kis balhé is akadt, az első gólt szerző Kudust kiállították. A meccs után a Spurs a hatodik helyre lépett fel a tabellán, míg a WHU egyre mélyebbre süllyed, nem kizárt, hogy Julen Lopetegui állása is veszélybe került.  

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–West Ham United 4–1 (Kulusevski 36., Bissouma 52., Todibo 55. – öngól, Szon Hung Min 60., ill. Kudus 18.) 

KÉSŐBB
16.00: Fulham–Aston Villa
16.00: Manchester United–Brentford (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Brighton & Hove Albion (Tv: Match4)
16.00: Southampton–Leicester City
16.15: Ipswich Town–Everton
18.30: AFC Bournemouth–Arsenal (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
15.00: Wolverhampton Wanderers–Manchester City (Tv: Match4)
17.30: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
21.00: Nottingham Forest–Crystal Palace

   
  1. Liverpool76113–2+1118
  2. Manchester City75217–8+917
  3. Arsenal75215–6+917
  4. Chelsea742116–8+814
  5. Aston Villa742112–9+314
  6. Tottenham841318–9+913
  7. Brighton & Hove Albion733113–10+312
  8. Newcastle73318–7+112
  9. Fulham732210–8+211
10. Nottingham Forest72417–6+110
11. Brentford731313–13010
12. Bournemouth72238–10–28
13. Manchester United72235–8–38
14. West Ham822411–15–48
15. Leicester City71339–12–36
16. Everton71247–15–85
17. Ipswich Town7436–14–84
18. Crystal Palace7345–10–53
19. Southampton7164–15–111
20. Wolverhampton7169–21–121
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
12 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
14 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
21 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
23 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik