Kisebb szívműtéten esett át a Manchester United játékosa

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 20:05
Nusszair Mazrauinak csak pár hetet kell kihagynia (Fotó: Getty Images)
Nusszair Mazrauin kisebb szívműtétet hajtottak végre, de az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United játékosának csak néhány hetet kell kihagynia emiatt.

A 26 éves játékos az Aston Villa elleni vasárnapi, 0–0-val zárult bajnoki mérkőzés szünetében kellett lecserélni, mert nem érezte jól magát. Nusszair Mazrauinál palpitációt állapítottak meg, vagyis heves szívdobogást tapasztalt, emiatt kisebb beavatkozást hajtottak végre a marokkói jobbhátvéden – számolt be róla a Sky Sports.

„Ez viszonylag gyakori rendellenesség. Mazraui várhatóan teljesen felépül, és néhány hét múlva már újra pályára léphet” – idéz egy Manchester United-forrást a lap.

Mint a BBC emlékeztet rá, a védőnek volt már problémája ezen szervével, 2023 januárjában szívizomgyulladás miatt kellett kezelni, miután Covidon esett át – a pályára akkor márciusban tért vissza.

A holland származású futballista nyáron 15 millió euróért érkezett az MU-hoz a Bayern Münchentől, s az idényben eddig tíz tétmérkőzésen szerepelt, kiosztott egy gólpasszt. 

Német labdarúgás
2023.01.06. 13:40

Bundesliga: szívproblémákkal küzd a Bayern marokkói védője

A katari vb alatt kapta el a koronavírust Nusszair Mazraui.

 

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
10 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
12 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
15 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44
Ezek is érdekelhetik