Newcastle-ben nyert, s eltávolodott a kiesőzónától a West Ham

M. B.M. B.
2024.11.25. 23:09
Callum Wilson egy tizenegyesgyanús jelenetig jutott, gólt nem szerzett (Fotó: Getty Images)
A West Ham United 2–0-ra nyert a Newcastle United vendégeként az angol labdarúgó-élvonal (Premier League) 12. fordulójának hétfői, záró mérkőzésén.

Alexander Isak les miatt érvénytelenített góljával indult a találkozó, majd a 10. percben gyakorlatilag az első helyzetét gólra váltotta a West Ham: Emerson sarokrúgását Tomás Soucek bólintotta a kapuba. A kapott gólra heves támadások sorával reagált a Newcastle, de Willock, Gordon és Isak lehetősége is kimaradt a szünet előtt.

A fordulás után újabb gólt szereztek a vendégek: ezúttal (kihasználva egy, a középpályán eladott labdát) Aaron Wan-Bissaka kapott jó labdát Bowentől, majd a hosszú sarokba lőtt. A második találat megfogta a „szarkákat”, akik Wilson és Mavropanosz légi csatájánál tizenegyest követeltek, de a játékvezető továbbot intett, s a VAR-vizsgálat után is kitartott döntése mellett.

A végjátékban a hazaiak birtokolták a labdát, de még csak a szépítésre sem futotta az erejükből – az előzetesen esélytelenebbnek tartott „kalapácsosok” gyűjtötték be a három pontot. 0–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Newcastle United–West Ham United 0–2 (Soucek 10., Wan-Bissaka 53.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Ipswich Town–Manchester United 1–1 (Hutchinson 43., ill. Rashford 2.)
Southampton–Liverpool 2–3 (A. Armstrong 43., Mateus Fernandes 56., ill. Szoboszlai 30., Szalah 65., 83. – a másodikat 11-esből)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Manchester City–Tottenham Hotspur 0–4 (Maddison 13., 20., Porro 53., Johnson 90+4.)
Arsenal–Nottingham Forest 3–0 (Saka 15., Partey 52., Nwaneri 86.)
Aston Villa–Crystal Palace 2–2 (Watkins 36., Barkley 78., ill. I. Sarr. 4., Devenny 45+1.)
AFC Bournemouth–Brighton & Hove Albion 1–2 (D. Brooks 90+3., ill. Joao Pedro 4., Mitoma 49.)
Kiállítva: Baleba (59., Brighton)
AFC Bournemouth: Kerkez Milos kezdő volt, a 81. percben lecserélték.
Everton–Brentford 0–0
Kiállítva: Nörgaard (42., Brentford)
Fulham–Wolverhampton Wanderers 1–4 (Iwobi 20., ill. Cunha 31., 87., J. Gomes 53., G. Guedes 90+6.)
Leicester City–Chelsea 1–2 (J. Ayew 90+5. – 11-esből., ill. N. Jackson 15., E. Fernández 75.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Liverpool12101124–8+1631
2. Manchester City1272322–17+523
3. Chelsea1264223–14+922
4. Arsenal1264221–12+922
5. Brighton & Hove Albion1264221–16+522
6. Tottenham1261527–13+1419
7. Nottingham Forest1254315–13+219
8. Aston Villa1254319–19019
9. Fulham1253417–17018
10. Newcastle1253413–13018
11. Brentford1252522–22017
12. Manchester United1244413–13016
13. Bournemouth1243516–17–115
14. West Ham1243515–19–415
15. Everton1225510–17–711
16. Leicester City1224615–23–810
17. Wolverhampton1223720–28–89
18. Ipswich Town1216513–23–109
19. Crystal Palace1215610–17–78
20. Southampton1211109–24–154

 

 

Legfrissebb hírek

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
10 órája

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57