Arteta szerint a labda miatt kapott ki az Arsenal a Newcastle-től az Angol Ligakupában

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 11:34
Mikel Arteta (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Arsenal 2–0-ra kikapott a Newcastle Unitedtől az Angol Ligakupa elődöntős párharcának első meccsén. A mérkőzés után a két csapat vezetőedzője értékelte a látottakat.

Az „ágyúsok” 23 kapuralövést és több mint három várható gólt (xG) jegyeztek a találkozón, viszont mindössze háromszor találták el Martin Dúbravka kapuját. A kifejezetten gyatra helyzetkihasználás okát a fővárosiakat irányító Mikel Arteta a Ligakupában használt labdában véli felfedezni.

„Nagyon sok labdát rúgtunk a keresztléc fölé. Necces volt, mert ez a labda könnyen elszáll. (...) Különbözik a Premier League-ben használt labdáktól, s ehhez alkalmazkodnunk kellett. Ha megérinted, a fogása is teljesen más. Ezzel együtt ami megtörtént, megtörtént. Nincs visszaút, a következő meccsünkre fókuszálunk” – fogalmazott Arteta. 

Érdekesség, hogy a Newcastle elleni elődöntőt leszámítva az Arsenalnak nem akadtak gondjai a gólszerzéssel a Ligakupa jelenlegi évadában. A londoni együttes összesen 11 találatot szerzett a Bolton, a Preston North End és a Crystal Palace elleni mérkőzéseken.


„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, nagyon kemény összecsapáson vagyunk túl – így a Newcastle mestere, Eddie Howe. Megpróbáltuk a saját játékunkat játszani, s ennek meglett a jutalma. Bizonyos pillanatokban a szerencse is nekünk kedvezett, mert a második félidőben az Arsenal óriási nyomást helyezett ránk. (...) A lényeg az, hogy éltünk a lehetőségeinkkel, Martin remekül védett, s mint mondtam, szerencsénk volt a megpattanó labdákkal is.”

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Arsenal–Newcastle United 0–2 (Isak 37., Gordon 51.)

 

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
9 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
12 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33

Arne Slot: Szoboszlai pontosan megmutatja, miről is szól a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.08.31. 22:08

Szoboszlai az Arsenal elleni meccs embere a Premier League honlapján

Angol labdarúgás
2025.08.31. 20:48
Ezek is érdekelhetik