Arsene Wenger nem hiszi, hogy az Arsenal megelőzi a Liverpoolt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 21:09
Arsene Wenger nemigen hisz az Arsenal bajnoki címében (Fotó: AFP)
Az Arsenalt 22 éven át irányító, a klubbal 2004-ben veretlenül bajnokságot nyerő Arsene Wenger sem nagyon hisz benne, hogy korábbi csapata meg tudja előzni a Liverpoolt a Premier League hajrájában.

Az Arsenal a 21 évvel ezelőtti páratlan menetelés óta nem nyert bajnokságot, s bár ebben az idényben a legutóbbi négy kiírást megnyerő Manchester City botladozása miatt jó esély lenne rá Mikel Arteta vezetésével, Wenger úgy véli, a Liverpool jó formája miatt hoppon maradhatnak az „ágyúsok”. Az Arsenal 25 forduló után hétpontos hátránnyal áll a második helyen.

„Nagyon egyszerű a képlet, az Arsenal csak akkor lehet bajnok, ha a Liverpool több mérkőzést is elveszít, mondjuk hármat az utolsó tizenháromból. De ez nem tűnik reálisnak, hiszen az eddigi 25-ből mindössze egyet bukott el – mondta a 75 éves Wenger a beIN Sports műsorában. – Valószínűtlen ez a forgatókönyv, ha csak össze nem omlik a Liverpool. Amíg ez nem történik meg, a Pool a toronymagas esélyes. S ha ez be is következne, az Arsenal nem hibázhat többet. Imádkozom az Arsenalért, de attól tartok, sokat kell javítanom az imáim minőségén, hogy meghallgattassanak.”

  1. Liverpool25186160–24+3660
  2. Arsenal25158251–22+2953
  3. Nottingham Forest25145641–29+1247
  4. Manchester City25135752–35+1744
  5. Bournemouth25127644–29+1543
  6. Chelsea25127647–34+1343
  7. Newcastle25125842–33+941
  8. Fulham25109638–33+539
  9. Aston Villa25108735–38–338
10. Brighton25910638–38037
11. Brentford251041143–42+134
12. Tottenham25931349–37+1230
13. Crystal Palace2579929–32–330
14. Everton2579927–31–430
15. Manchester United25851228–35–729
16. West Ham25761229–47–1827
17. Wolverhampton25541635–54–1919
18. Ipswich Town25381423–50–2717
19. Leicester City25451625–55–3017
20. Southampton25232019–57–389
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
11 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
16 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik