Szoboszlai Dominik az idényben először volt a Liverpool legjobbja a szurkolóik szerint

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.06. 23:56
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobbja a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntőben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, hazai pályán könnyedén, többek között Szoboszlai Dominik góljával nyert 4–0-ra a címvédő Liverpool az ezer sebből vérző Tottenham ellen az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján, így Arne Slot csapata bejutott a fináléba és a Newcastle ellen megvédheti címét. A Liverpool–Tottenham mérkőzés legjobbja több portálnál is a magyar válogatott csapatkapitánya volt.

Szoboszlai Dominik Tottenham elleni teljesítménye nemcsak gólja miatt marad emlékezetes, ugyanis a(z) flashscore.com-nál/eredmenyek.com-nál 8.8-as osztályzattal lett a mérkőzés legjobbja, míg a SofaScore ennél is magasabbra, 9.1-esre értékelte a magyar középpályást. 

A mérkőzést végigjátszó Szoboszlainak utóbbi honlap statisztikái szerint összesen 67 labdaérintése volt, 40 passzából 36 volt sikeres (90 százalék), öt kulcspasszal, négy sikeres keresztezéssel (kilenc próbálkozásból), háromból három sikeres hosszú labdával, két kialakított nagy helyzettel, két kapura lövéssel, két blokkolt lövéssel zárt, ráadásul ezek mellett volt három kísérletből két sikeres csele, a földön 12 párharcának felét nyerte meg, míg a levegőben háromból egyet. Szoboszlai ugyan 13-szor veszített labdát, egyszer labdát szerzett és háromszor szerelt.

Bő egy órával a mérkőzés után aztán megszületett a Liverpool hivatalos honlapján mérkőzések után szokásos szurkolói szavazás végeredménye is, és ez alapján a klubnál a magyar válogatott csapatkapitányát választották a mérkőzés legjobbjának – ebben az idényben először.

ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LIVERPOOL–TOTTENHAM HOTSPUR 4–0 (1–0)
Liverpool, Anfield, 60 395 néző. Vezette: Pawson
LIVERPOOL: Kelleher – Bradley, Konaté, Van Dijk (Quansah, 87.), Robertson – Gravenberch, C. Jones (A. Mac Allister, 72.) – Szalah (Elliott, 82.), Szoboszlai, Gakpo (L. Díaz, 82.) – D. Núnez (Diogo Jota, 72.). Menedzser: Arne Slot
TOTTENHAM: Kinsky – Gray, Danso, B. Davies (Moore, 82.), Spence – P. Sarr (Bergvall, 57.), Bissouma (Porro, 57.), Bentancur – Kulusevski, Richarlison (Tel, 45+1.), Szon Hung Min. Menedzser: Ange Postecoglou
Gólszerző: Gakpo (34.), Szalah (51. – 11-esből), Szoboszlai (75.), Van Dijk (80.)
Továbbjutott: a Liverpool, 4–1-es összesítéssel

A másik ágon: Newcastle United–Arsenal 2–0 (Murphy 19., Gordon 52.)
Továbbjutott: a Newcastle, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

DÖNTŐ
Március 16., vasárnap
Newcastle–Liverpool

 

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
6 órája

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik