Hosszú időre eltilthatják a Millwall brutális szabálytalanságot elkövető kapusát

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 14:16
Liam Roberts hosszú eltiltásra számíthat (Fotó: Getty Images)
Mint arról már beszámoltunk, a Crystal Palace elleni FA-kupa mérkőzésen egy különösen durva szabálytalanság miatt kiállították a Millwall kapusát – Liam Roberts úgy fejberúgta Jean Philippe Matetát, hogy 25 öltéssel kellett összevarrni a fejét. Az esetet után az angol Labdarúgó-szövetség (FA) kérvényezte, hogy Liam Robertset a megszokottnál hosszabb időre tiltsák el.

Liam Roberts a mérkőzés 8. percében repült neki Jean-Philippe Matetának, akinek a sérüléseit 25 öltéssel kellett összevarrni. Az esetet a Crystal Palace résztulajdonosa és elnöke, Steve Parish az egyik leginkább meggondolatlan mozdulatnak nevezte, amit futballpályán valaha látott. 

Az FA a történtek után a kérvényében kifejtette, hogy a megszokott három meccsesnél hosszabb eltiltásban részesüljön a kapus, mivel az eset különleges bánásmódot érdemel. 

„Az adott körülmények között a szokásos büntetés nyilvánvalóan nem elegendő. Liam Robertsnek március 6-ig, csütörtökig kell válaszolnia” – írta a szövetség, amely csütörtökön végső döntést hoz majd Roberts eltiltásával kapcsolatban. 

AZ ESET AZ ÖSSZEFOGLALÓ ELEJÉN

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

A Bournemouth rengeteg helyzetet kihagyott, de a szétlövés során jobbnak bizonyult, és bejutott a negyeddöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

A Manchester City bejelentette Marc Guéhi érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.19. 17:02

Nem engedi kölcsönbe csatárát a Crystal Palace  

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 10:07

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
2026.01.16. 15:44

„Négynapi ivászat után vettem meg a klubot” – euforikusan nyilatkozott a Palace-t kiverő kiscsapat tulajdonosa

Angol labdarúgás
2026.01.11. 13:33

Óriási meglepetés az FA-kupában, hatodik ligás csapat búcsúztatta a címvédőt!

Angol labdarúgás
2026.01.10. 15:12
Ezek is érdekelhetik