Könnyedén behúzta a fővárosi rangadót, elsőként jutott be az FA-kupa elődöntőjébe a Crystal Palace

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.29. 15:09
Nketiah találata zárta le a meccset (Fotó: Getty Images)
A Crystal Palace a labdarúgó FA-kupa idei első elődöntőse, miután 3–0-ra győzött a Fulham otthonában megrendezett negyeddöntőn.

Kiegyenlített csatát hozott a Craven Cottage-ben megrendezett összecsapás első félideje, ezzel együtt a vendégek mindössze négy perc alatt két gólt is szereztek. A 34. percben Eberechi Eze 22 méterről rendkívül pontosan lőtte a labdát a bal kapufa tövére, ahonnan az a hálóba pattant. Az angol válogatott középpályás négy perccel később a bal szélről varázsolta a labdát Ismaila Sarr homlokára, aki az ötösről a kapuba csúsztatott.  

A fordulás után átvette a meccs irányítását a Fulham, s több nagy helyzetet is kidolgozott, de képtelen volt bevenni Henderson kapuját. Mindez a 75. percben bosszulta meg magát: egy félpályás labdaszerzést követően Kamada ugratta ki Eddie Nketiah-t, aki ziccerben kötényt adott egykori arsenalos csapattársának, Bernd Lenónak, s lezárta a párharcot.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Fulham–Crystal Palace 0–3 (Eze 34., Sarr 38., Nketiah 75.)

Később
18.15: Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Premier League-bajnokot szerződtetett a Fulham – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.30. 13:49

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

A Manchester City bejelentette Marc Guéhi érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.19. 17:02

Nem engedi kölcsönbe csatárát a Crystal Palace  

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 10:07

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
2026.01.16. 15:44

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16
Ezek is érdekelhetik