Callum Styles két gólt szerzett a West Bromban, a Blackburn Tóth Balázzsal éppen lemaradt a rájátszásról

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.05.03. 15:40
null
Callum Styles duplázott (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) utolsó fordulójában Callum Styles két góljával a West Bromwich 5–3-ra nyert, és összesítésben a 9. helyen végzett. A Blackburn Rovers Tóth Balázzsal a kapuban 1–1-et játszott, és ezzel éppen lemaradt a rájátszásról. Szűcs Kornél és a Plymouth kiesett.

 

A Blackburn Rovers Tóth Balázzsal a kapuban próbálta meg kiharcolni a rájátszást. Idegenben kellett volna nyerniük a már biztos harmadik Sheffield United ellen. Nem jött össze, az 1–1-es végeredmény azt jelenti, hogy a Rovers maradt a Championshipben. Mindössze két ponttal maradt le a hatodikként végző Bristol Citytől.

Callum Styles is kezdőként játszhatott a West Bromwichban a Luton Town ellen, és hogy milyen jól tette, arra bizonyíték, hogy a magyar válogatott középpályás kiosztott egy gólpasszt, majd két gólt is szerzett. Az Albion 5–3-as győzelmet aratott, és végül a 9. pozícióban zárta a bajnokságot.

Styles első gólja

Styles második gólja

Szűcs Kornél kezdőként lépett pályára a Plymouthban. Csapatának mindenképp nyernie kellett az éllovas és feljutó Leeds ellen, de 12 gólos differencia választotta el csapatát a bennmaradástól. Bár az Argyle megszerezte a vezetést, a meccset végül a Leeds nyerte meg 2–1-re. Szűcs Kornél 79 percet játszott. A Plymouth a 23. helyen végzett, tehát kiesett.

Matematikailag már korábban biztossá vált, hogy a Leeds United mellett a Burnley is feljut. Mindkét együttes 100 ponttal végzett, jobb gólkülönbséggel a Leeds lett a bajnok.

A rájátszásba a 3. Sheffield United, a 4. Sunderland, az 5. Coventry és a 6. Bristol jutott.

Ami a kiesést illeti, a Cardiff City sorsa már korábban megpecsételődött, hozzá a Plymouth mellett a Luton csatlakozott.

ANGOL MÁSODOSZTÁLY (Championship)
46. forduló
Sheffield United–Blackburn Rovers 1–1
Blackburn: Tóth Balázs végigvédte a mérkőzést.

Plymouth Argyle–Leeds United 1–2
Plymouth: Szűcs Kornél kezdőként 79 percet játszott.

West Bromwich Albion–Luton Town 5–3
West Bromwich Albion: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést, és két gólt szerzett, valamint adott egy gólpasszt.
 

 

Legfrissebb hírek

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:49

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
2025.09.09. 16:56

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Callum Styles: Mindkét csapat azt érezheti, hogy veszített

Magyar válogatott
2025.09.07. 07:51

Tóth Balázs: Minden selejtezőnek különös a jelentősége

Magyar válogatott
2025.09.03. 10:48
Ezek is érdekelhetik