Frimpong 24 órán belül aláír a Liverpoolhoz – sajtóhír

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.20. 17:01
null
Jeremie Frimpong nemsokára a Liverpool játékosa lesz (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a Bayer Leverkusentől távozó jobbhátvéd, Jeremie Frimpong 24 órán belül aláírja szerződését a Liverpoollal.

Fabrizio Romano vasárnap közölte, hogy az orvosi vizsgálat első szakaszán már átesett Jeremie Frimpong, kedden pedig arról posztolt, hogy a játékos most már teljesen túl van az orvosin, s előkészítették a papírokat, így 24 órán belül aláírás kerülhet a szerződésére. A transzferguru hozzátette, a jobbhátvéd a 30-as mezszámot viseli majd a Pool futballistájaként.

Az angol Sky Sports is hasonlóképpen fogalmaz keddi cikkében, megjegyezve, hogy a holland válogatott labdarúgó 35 millió euróért érkezik a Bayer Leverkusentől – mivel ennyi a kivásárlási ára –, ebből pedig 6 millió eurót kap előző klubja, a Celtic. A skót csapat egyébként 380 ezer euróért szerződtette Frimpongot a Manchester City utánpótlásából 2019-ben, majd 2021 januárjában 11 millióért adta tovább a „gyógyszergyáriaknak”.

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a 24 éves játékos szerződése 2030-ig szól majd a Liverpoolnál.

Angol labdarúgás
2025.05.18. 20:21

Frimpong átment az orvosin, csatlakozhat Szoboszlaiékhoz – sajtóhír

A holland szárnyvédő Fabrizio Romano szerint már nagyon közel a váltáshoz, de az olasz transzferguru friss posztjában Kerkez Milos is szóba került...

 

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
23 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49