Megható élőképpel rukkoltak elő a Crystal Palace szurkolói az FA-kupa döntőjén

M. B.M. B.
2025.05.18. 10:52
Fotó: Getty Images
Rendkívüli háttértörténete van annak az élőképnek, amelyet a szombati FA-kupa-döntőn valósítottak meg a Crystal Palace szurkolói.

Az élőkép egy 2011-es, Manchester United elleni mérkőzés ikonikus jelenetének állít emléket: az Angol Ligakupa negyeddöntőjében megrendezett mérkőzésen (amelyet a londoniak egyébként 2–1-re megnyertek) Darren Ambrose egy távoli bombával szerezte meg a vezetést a Palace-nak, a mérkőzést közvetítő televízió kamerái ezután a vendégszektorban mutattak egy londoni drukkert, aki két, akkor hat- és kilencéves gyerekével a karjaiban ugrálva ünnepelt.

A felvételen látható szurkoló, Mark Waelleans 2017 februárjában hunyt el 49 évesen rákbetegségben – a dél-londoni drukkerek neki állítottak emléket azzal, hogy az élőképen megidézték a fent leírt jelenetet.

A történet érdekessége, hogy Waelleans két kisgyereke immár felnőttként volt ott a Wembley Stadionban megrendezett fináléban, így a helyszínen ünnepelhették meg szeretett csapatuk történelmi sikerét.

 

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Barcelona vagy Real Madrid? Rodri meghozta a döntést – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 15:50

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Francia válogatott védőt igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.30. 12:21

A Real Madrid felvette a kapcsolatot a Manchester Cityvel Rodri kapcsán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.29. 10:29