„Őszintén megmondva, az beadás volt” – Szoboszlai a Brighton elleni gólját követően

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.05.19. 23:54
null
Szoboszlai Dominik beismerte, beadásnak szánta a gólját (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool 3–2-es vereséget szenvedett a Brighton otthonában a labdarúgó Premier League 37. fordulójában. A gyönyörű gólt szerző Szoboszlai Dominik a mérkőzést követően nyilatkozva elmondta, beadásnak szánta, de örül a találatnak.

„Nem mondhatnám, hogy nagyon szomorúak vagyunk, de nem olyan lett az eredmény, ahogy akartuk. Nem szeretünk veszíteni, a győzelemre mentünk, ezt az első 70 percben meg is mutattuk, a mérkőzés vége nem úgy alakult. Egy remek Brightonnal néztünk szembe, amely végül többet lőtt, mint mi” – értékelt a mérkőzést követően Szoboszlai Dominik.

A magyar válogatott csapatkapitányát arról kérdezték, mennyire volt visszafogott a már bajnok Liverpool: „Lehet arról beszélni, hogy nekik volt miért küzdeni. Mi megnyertük a bajnokságot, de nem úgy jöttünk, hogy ki akarunk kapni, az Arsenal ellen is megmutattuk, hogy kiteszünk mindent a pályára. A következő fordulóban hazai pályán is a győzelemre megyünk rá.”

„Őszintén megmondva, az beadás volt, nem a kapura céloztam, de nagyon örülök, hogy bement a kapuba – vallotta be góljával kapcsolatban Szoboszlai, aki az utolsó fordulóra is kitért. – Várjuk a vasárnapot, addig még van egy hét edzés, mindent beleadunk és szeretnénk győzelmet aratni az utolsó hazai bajnokin.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Brighton–Liverpool 3–2 (1–2)
Brighton, AMEX Stadium, 31 500 néző. Vezette: Madley
Brighton: Verbruggen – Wieffer, Van Hecke, Webster, Estupinán – Ayari (Diego Gómez, 73.), Baleba – Minteh (Hinshelwood, 83.), Gruda (O'Riley, 73.), Adingra (Mitoma, 65.) – Welbeck (Howell, 84.). Menedzser: Fabian Hürzeler
Liverpool: Alisson – M. Bradley (Endo, 77.), Quansah, I. Konaté, Cimikasz – Gravenberch, Szoboszlai (Curtis Jones, 64.) – Szalah, H. Elliott, Gakpo (Luis Díaz, 63.) – Chiesa (Darwin Núnez, 63.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Ayari (32.), Mitoma (69.), Hinshelwood (85.), ill. H. Elliott (9.), Szoboszlai (45+1.)

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
3 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
20 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 13:39

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33