Az Arsenal meghosszabbította Gabriel Magalhaes szerződését – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.06.06. 11:31
null
Gabriel Magalhaes (középen) már alá is írta a szerződését (Fotó: Arsenal FC)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal pénteken hivatalos felületein jelentette be, hogy meghosszabbította középső védőjének, Gabriel Magalhaesnek a szerződését.

A 27 éves brazil játékos 2020-ban a Ligue 1-ben szereplő Lille-től érkezett a londoni együtteshez, ahol valamennyi versenysorozatot figyelembe véve eddig 210 alkalommal lépett pályára és húsz gólt is szerzett.

Bár az Arsenal hivatalos honlapján olvasható tájékoztatásból nem derült ki, de egybehangzó brit sajtóhírek szerint Gabriel 2029-ig kötelezte el magát az „ágyúsokhoz.”

„Még fiatal játékosként érkeztem ide, és közel öt év után nagyon boldognak érzem magam, rengeteget tanultam a klubnál. Nagyon büszke vagyok magamra, ez egy csodálatos utazás és nagyon örülök, hogy még folytathatom. Remélem, hogy nyerek  néhány trófeát a klubbal, amelyet nagyon szeretek, akárcsak a családom. Az Arsenal egy lenyűgöző klub, nagyon büszke vagyok az új szerződésemre” – idézte Gabrielt az Arsenal hivatalos honlapja.

 

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Még szerencse, hogy van Gabriel

Foci vb 2026
2026.06.25. 16:28

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik