Hivatalos: Kerkez Milos a Liverpool játékosa

2025.06.26. 13:00
null
Kerkez Milos (középen) Szoboszlai Dominik (jobbra) és Pécsi Ármin klubtársa lett Liverpoolban
Hetek óta várni lehetett a bejelentésre, mára hivatalos: a magyar válogatott Kerkez Milos az angol Premier League-ben szereplő Liverpool FC játékosa lett, ezzel csatlakozott a keretben honfitársai, Szoboszlai Dominik és Pécsi Ármin mellé.

A Liverpool FC csütörtöki közleménye alapján Kerkez Milos hosszú távú szerződést kötött a klubbal – egybehangzó sajtóinformációk szerint 2030-ig írt alá.

 

Múlt pénteken többek között a BBC és Fabrizio Romano is beszámolt arról, hogy a Liverpool FC és az AFC Bournemouth mindenben megegyezett egymással. A Bournemouth a hírek szerint 40 millió fontot (45 millió eurót) kapott a magyar válogatott hátvédért, ezzel minden idők második legdrágább magyar átigazolása lett. Kerkez egy különgéppel már hétfőn megérkezett Belgrádból Liverpoolba, ahol elkezdte az átigazolások előtti kötelező orvosi vizsgálatokat, amelyek kedden zárultak le. 

Kerkez Milos augusztus 10-én, közép-európai idő szerint 16 órakor mutatkozhat be a Liverpool színeiben. A Premier League-ben bajnok liverpooli csapat az FA-kupát megnyerő Crystal Palace-szal találkozik az angol Szuperkupában a Wembleyben. A Liverpool a Premier League 1. fordulójában a Bournemouth ellen lép pályára, így Kerkez akár már augusztus 14-én pályára léphet volt csapata ellen.

ÍGY JUTOTTUNK EL A BEJELENTÉSIG

Kerkez Milos szenzációs idényt tudhat maga mögött, hiszen minden sorozatot figyelembe véve 41 mérkőzésen lépett pályára a PL-ben 9. helyen záró AFC Bournemouth színeiben, ráadásul ezeken két gólig és hat gólpasszig jutott. Nem véletlen, hogy teljesítményével számos nagy csapat figyelmét felkeltette, így többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Liverpool FC érdeklődéséről is hallani lehetett.

„Nem nézne ki rosszul a dolog, az biztos” – mondta még februárban Kerkez Milos a Nemzeti Sportnak adott interjúban annak kapcsán, milyen lenne Szoboszlai Dominik csapattársa lenni a Liverpoolban. Ezt követően egyre többször szóltak arról a hírek, hogy Kerkez a nyártól a Liverpool labdarúgója lesz. A 21 éves szélső védő állítólag már márciusban arról beszélt barátainak, hogy nyáron a Mersey-partiakhoz igazol, majd az idény végéhez közeledve egyre több ezt erősítő információ jelent meg. 

Kerkez az idény végén sokat sejtető üzenetet tett közzé közösségi oldalán, s úgy fogalmazott: „Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm.” 

Légiósok
2025.02.22. 07:12

Kerkez Milos: Nagy álmom kijutni a világbajnokságra

„A válogatottság megtiszteltetés, ha hívnak, jövök!” – beszélgetés a magyar nemzeti csapat és a Bournemouth szárnyvédőjével.

Kerkez távozására, illetve Liverpoolba szerződésére az olasz transzferguru, Fabrizio Romano is ráerősített, s azt írta, a Bournemouth magyarja igent mondott a Liverpoolnak. Újabb jel volt, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatott Svédország elleni felkészülési mérkőzése előtt elmondta, Kerkez Milos biztosan nem lép pályára. Ezt követően a Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint Kerkez „privát indokok miatt elhagyta a válogatott telki edzőtáborát”, s nem játszik az Azerbajdzsán elleni idegenbeli mérkőzésen.

Az interneten nyomban szárnyra kelt a hír, miszerint Kerkezt egy június 5-én induló magángép repítette Liverpoolba, hogy az utolsó egyeztetésen vegyen részt a szerződésének aláírása előtt. Ezt az M4 Sport edzésen készült felvételei hamar cáfolták, majd nem sokkal később kiderült, a magángép egy másik magyar játékost vitt Angliába. A védőt időközben megelőzte egy kapus: Pécsi Ármin szerződtetését június 7-én jelentette be a Liverpool. A Puskás Akadémiától érkező U21-es válogatott kapus ügynöke szerint Pécsit nem adják kölcsönbe a „vörösök”, így három magyar lesz a PL címvédőjének felnőtt keretében.

 

Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
10 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
10 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
11 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
12 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
12 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
12 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
15 órája